Paul Sullins (1953) amerikai szociológus, volt anglikán, 2002 óta katolikus pap. A Virginiai Anglikán Teológiai Főiskolán szerzett diplomát, majd az Amerikai Katolikus Egyetem (CUA) szociológia szakán végzett. Ma a katolikus egyetem szociológia-professzora, a Ruth Intézet vezető kutatója, illetve az amerikai Leo Katolikus Társadalomtudományi Kutatóintézet elnöke. A vallásszociológia, a gender-elmélet szakértője, a nemi identitások kutatója. Nős, három gyermeke (köztük két ázsiai, örökbefogadott gyermeke) és két unokája van. A téma másik szakértőjével,

Paul Sullins, az Amerikai Katolikus Egyetem (CUA) szociológia-professzora

Milyen tudományos bizonyítékokkal lehet alátámasztani azt az állítást, hogy más jellegű, negatívabb hatások érik a gyermek személyiségfejlődését, ha nem heteroszexuális, hanem azonos nemű szülők nevelik?

A nagy társadalomtudományi társaságok sokszor átpolitizált állításaival ellentétben minden tudományosan megalapozott, véletlenszerű mintavételen alapuló kutatás azt mutatja ki, hogy

az azonos nemű szülők által nevelt gyermekeket több káros lélektani hatás éri,

mint azokat a gyermekeket, akiket egy férfi és egy nő nevel. A négy legnagyobb, statisztikailag reprezentatív adatbázis e kérdéskörben a kanadai cenzus (kétmillió eset elemzésével), az amerikai országos egészségügyi felmérés (1,6 millió esettel), az amerikai országos serdülőkori egészségügyi felmérés (20 ezer esettel), valamint a Családstruktúrák új felmérése (New Family Structures Study, háromezer esettel) – mind a négy elemzés ugyanezzel a konklúzióval zárult. 

Mik a konkrét megállapítások tehát?

Mondok konkrét példákat. Az adatok szerint az azonos nemű párok által nevelt gyerekeknél kétszer akkora az érzelmi problémák (depresszió, szorongás), a magatartásbeli devianciák és a figyelemzavar kialakulásának esélye, mint a heteroszexuális szülők által nevelt gyerekeknél.  

Ezeket a kutatási eredményeket egy tanulmányban (Paul Sullins: The Case for Mom and Dad. Linacre Quarterly, 2021 – a szerk.) összegezték is, sőt, ki is egészítették aszerint, hogy a gyermek milyen családi struktúrában nőtt fel (hagyományos heteroszexuális családmodellben, illetve azonos nemű házaspár, vagy azonos nemű élettársi viszonyban élő szülők háztartásában). A tanulmány megállapítása szerint a két-három különböző „családmodellben” élő gyerekek érzelmi-pszichológiai állapota közötti különbségek nem magyarázhatóak egyedül ezen családok anyagi helyzetével, származásával, a diszkriminációval vagy más dolgokkal, hanem a család stabilitása is fontos tényező ebben. Az adatok pedig azt mutatják, hogy az azonos nemű szülők által felnevelt gyermekek több pszichológiai problémával küszködnek: a figyelemzavar például a heteroszexuális családban élő gyerekek 6 százalékát érinti, a homoszexuális élettársi közegben élőkének viszont 16, a homoszexuális házasságban élő szülők mellett nevelkedőknek pedig a 21 százalékát.

Paul Sullins által a Mandiner számára átadott táblázat

A felmérések figyelemreméltó eredménye az azonos nemű szülők esetében, hogy több káros hatás éri a gyerekeket a házasságban élő homoszexuális szülők részéről, mint az élettársi kapcsolatban élőktől. Ezt több tanulmány is leszögezte. Így van ez a tanulási nehézségek, a figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és egyéb problémák esetében. A gyermekmolesztálási esetek száma is a házasságban élő homoszexuális szülők háztartásaiban a legnagyobb arányú, és szintén az ebben a családmodellben felnevelkedett gyerekek tudják serdülőkorukban legkisebb arányban elképzelni magukat házasságban, illetve szülőként.

Ha már itt tartunk, hogyan néz ki az összehasonlító statisztika az ilyen családokban felnevelkedett, ma már felnőtt korú személyek esetében?

Az előbb említett lélektani problémák a felnőttkorban is tovább élnek. Az arányok itt is hasonlóak. A depresszió, a kábítószer-fogyasztás, a törvények áthágása – vagyis az érzelmi és magatartási jellemzők – terén a homoszexuális szülők által felnevelt felnőttek statisztikái érzékelhetően rosszabbak. A harmincéves nők esete pedig beszédes: az ilyen háttérből jövő hölgyek a heteroszexuális családban nevelkedett kortársaikhoz képest arányaiban csak feleannyian házasodnak meg,

és csupán harmadannyian vállalnak gyermeket.

Az ön állításaival szemben más beállítottságú kutatók most több tucat, ellenkező előjelű tanulmányt szegeznének szembe. A kívülállók számára úgy tűnik, mintha a tudomány ezen a téren mindkét oldalon az ideológiák rabja lenne.

Igen, liberális társadalomtudósok több tucat tanulmányra hivatkoznak, hogy ebben az ügyben az általam igazoltak ellentétét bizonyítsák. Felhívom ugyanakkor a figyelmét arra, hogy az általuk hivatkozott „kutatások” többségét rendkívül kicsi kutatási mintán végezték el. Douglas Allen összegyűjtötte ezeket az elemzéseket, és ezekből vont egy átlagot. Az jött ki, hogy az általuk használt átlagos kutatási minta mindössze 45 eset volt, ráadásul a legtöbb mérés melegpárti szervezetek segítségével elért önkéntes résztvevők bevonásával készült. 

Douglas Allen 2013-ban összeállított listája a homoszexuális szülők által nevelt gyerekekről készült tanulmányokról

A listából jól látszik, hogy a több tucat felmérésből csupán kilenc olyan, amelyik elvégzésénél nagy merítésben véletlen mintavételt alkalmaztak. A reprezentatívnak minősülő kilenc kutatásból három nem talált lényegi különbséget a két különböző családmodellben felnőtt gyermekek adatai között, hat kutatás azonban egyértelműen arra a megállapításra jutott, amelyeket fentebb részleteztem: az azonos nemű szülők által nevelt gyermekek pszichológiai statisztikái rosszabbak.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) ezeket a felméréseket levegőnek nézi.

A mai világban a nemi szerepek felcserélődhetnek még a heteroszexuális kapcsolatokban is, másrészt a nemi orientáció, a nemi identitás szabadon választható lett. A gyerekek ezt látják a felnőttek életében. Feldolgozható?

Nehezen tudok erre a kérdésre tudományos szempontból válaszolni, inkább csak azt mondanám erre, hogy a nemi szerepek felborulása, a szexuális identitás terén tapasztalható zavarodottság a modern nyugati kultúra súlyos válságjelensége. Ennek egyik jele, hogy elképesztően erős mozgalmak alakultak ki az azonos nemű kapcsolatok jogi elismertetésére. De ez csak egy a sok közül. A probléma további összetevői az alkalmi szex, a nyitott házasság, a válás és az abortusz általánossá válása. A modern világ már nem ismeri a férfi és a nő közötti lényegi különbséget, leginkább azért, mert alapvetően azt felejtette el, milyen emberinek lenni.

Bizonyított, hogy a szülők szexuális orientációja hatással van a gyermek később kialakuló szexuális orientációjára?

Igen. Az azonos nemű szülők által felnevelt gyermekek később, nemi érésük fázisai során

nagyobb arányban vesznek fel nem-heteroszexuális nemi identitást és magatartásmintákat.

Ezt a jelenséget már a melegpárti kutatók sem tagadják, 2019-ben két ellenkező előjelű tanulmány is ugyanerre lyukadt ki. Az egyik európai melegpárti kutatók, a másik egy amerikai szkeptikus elemzők csoportjának írása volt (Nanette Gartrell-Henny Bos-Audrey Koh: Sexual Attraction, Sexual Identity, and Same-Sex Sexual Experiences of Adult Offspring in the U.S. National Longitudinal Lesbian Family Study; illetve Walter Schumm-Duane Crawford: Scientific Consensus on Whether LGBTQ Parents Are More Likely (or Not) to Have LGBTQ Children – a szerk.).

Rácsodálkozás a világra – széttárt tollazatú pávát néznek gyerekek a San Franciscó-i Állatkertben.

A gyermek, akit azonos nemű szülők nevelnek, nem túl korai életszakaszban szembesül a szexuális diverzitás, a nemi identitások komplex világával? A genderkérdéssel való korai szembesülés nem helyez aránytalan terhet egy formálódó személyiségű gyermek pszichéjére?

A katolikus egyház vallási alapon megfogalmazott ítélete szerint: de, igen. Ugyanakkor erre a kérdésre a tudományos bizonyítékok jelen állása szerint nem lehet egyértelmű választ adni.

A magyar Alaptörvény új kiegészítése védi a gyermeknek a „születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”, a módosítás indoklása pedig fontosnak tartja, hogy a gyermek védelmet kapjon a „testi-lelki integritása ellen ható szellemi vagy biológiai beavatkozásokkal szemben”. Biztosítható-e, hogy egy gyermek anélkül nőhessen fel, hogy idő előtt korának nem megfelelő nemi identitásügyekkel terheljék?

Jól dokumentált és sokak által ismert az a tendencia, hogy a gyermekeket nagyon korán, még a szexualitás megértésére való pszichológiai érettségük előtt a nemiség kérdéseivel szembesítik. Judith Reisman szerint ez a szándékosság először az 1940-es években Alfred Kinsey kutatásaiban volt tetten érhető – ő a csecsemők kezdetleges „orgazmusát" próbálta bemérni. Ezen a területen rengeteg zavaros dolog van. A gyerekeket szexuális vágyaik eszközeinek tekintő pedofilokat elítéljük, ugyanakkor ugyanezen gyerekektől elvárjuk, hogy pubertás előtt, kiskorukban eldöntsék, mi a nemi identitásuk, a választott társadalmi nemük.

A pszichológia tudományos elitjének egy része egy mérgezett ideológia foglya lett.

Én úgy gondolom, hogy a gyerekeket meg kell védeni azoktól a felnőttektől, akik valamilyen tudományos vagy ideológiai szándékkal befolyást akarnak gyakorolni rájuk. A védelem legjobb módja pedig az, ha a szüleiknek minél nagyobb hatáskört biztosítunk ezen befolyások kiszűrésére.

Az örökbefogadási szakemberek szerint egy gyermeknek jobb helye van egy azonos nemű párnál, mint a gyermekvédelmi rendszerben, ahol szinte semmilyen szülői szeretetet nem kap.

Nem zárom ki kategorikusan az azonos nemű szülők általi örökbefogadást, ha ennél nincs jobb megoldás egy gyermek számára. Az esetek túlnyomó részében azonban van más megoldás.

Minden esetben a gyermek érdekét kell figyelembe venni, soha nem szülők egy csoportjának az érdekeit,

rosszabb esetben politikai motivációit. Az Egyesült Államokban meleg aktivisták gyakorlatilag levadásszák és feljelentik azokat az örökbefogadási szervezeteket, amelyek például vallási alapon nem közvetítenek gyerekeket azonos nemű párok számára. Nagyon sok múlik az állami gyermekvédelmi intézetek és a nevelőszülői hálózatok hatékonyságán, illetve azon, hogy hány és milyen típusú szülő jelentkezik örökbefogadásra. Amerikában a nevelőszülői rendszer elég jól működik, és általánosságban elmondható, hogy mindig van elég heteroszexuális házaspár, aki gyermek örökbefogadására jelentkezik. Azt tudjuk, hogy a gyermek számára az a legjobb, ha minél közelebbi rokonok fogadják örökbe (nagybácsi, nagyszülők, stb.). Így tehát abban az esetben, ha a legközelebbi rokon egy homoszexuális személy, és a rokonságban senki más nem hajlandó magához venni a gyermeket, akkor én hajlanék arra, hogy a gyermeket nála kellene elhelyezni.

A másik tapasztalati tény, hogy a gyermek jobban érzi magát olyan örökbefogadó szülőknél, akik hozzá hasonló etnikai származásúak, vele azonos nyelvet beszélnek és hasonló társadalmi réteghez tartoznak. Felmérések szerint a gyerekek csupán 2 százaléka válik felnőttkorára homoszexuálissá, vagyis a gyerekek 98 százaléka heteroszexuális beállítottságú felnőtt lesz. Adódik tehát a kérdés, hogy a többi tényezőhöz hasonlóan az örökbefogadásnál nem kellene azt is figyelembe venni, hogy a gyerekek a nemi orientációjuk alapján is hozzájuk hasonló családhoz, vagyis heteroszexuális párokhoz kerülhessenek? Helyes az a gyakorlat, hogy egy kisfiút két hölgy, vagy egy kislányt két férfi nevelésébe helyeznek, olyan szülőkhöz tehát, akik nem tudják biztosítani számukra azt a nemi szerepmintát és tapasztalatot, amely megerősítené őket a saját biológiai nemük szerinti fejlődésben? Ez a gyakorlat a gyerekek számára tehát nem optimális megoldás, mert

az ő érdekük elsősorban az, hogy a saját biológiai nemük szerinti identitásukat és kapcsolataikat kialakítsák a személyiségfejlődésük során.

A magyar alkotmánymódosítás alapján szinte lehetetlen lesz homoszexuális személyek számára az örökbefogadás, leginkább a házaspárok kerülnek helyzetbe. Az Alaptörvény azt is kimondja, hogy „az anya nő, az apa férfi”, míg az azonos neműek házasságát nem ismeri a magyar jog. Egyetért a szabályozás ezen irányával?

Igen. A már említett cikkemben részletesen taglalom az érveket, hogy a gyermekek miért a természetes szüleik gondozásában érzik legeslegjobban magukat. A természetes szülőkhöz való gyermeki vonzalom mint tudományos tény, és nem pedig egy vallási dogma adja a család legitimitását, a gyermek biztonságát garantáló közeg az alapja a szülők egymás iránti hűségének, és magának a gyermekvállalásnak is – ezt a formát szinte minden világvallás ismeri és támogatja. Erős természetes házasság, szexuális hűség, gyermekvállalási vágy – ezek az alapok. A történelemben egyetlen kultúrában sem szorgalmazták azt, hogy ebből a keretből kiszakítsák a gyermekeket. Az azonos neműek házasságkötése és egyenlő örökbefogadási joga pedig éppen erre irányul. Fontos kimondani, hogy

senkinek sincs magától értetődő „joga" egy másik ember örökbefogadásához!

Ebben a speciális viszonyrendszerben az egyedüli személy, akinek jogosultságai vannak, az a gyermek – akinek sérült az a természetes joga, hogy saját, vér szerinti szülei gondoskodjanak róla. Az ilyen helyzetbe került gyermek számára az az optimális megoldás, ha a természetes szüleihez minél több körülményben hasonlító szülőknél helyezik el. Az ön által említett alkotmány-módosítás minden jel szerint ezt a természetes elvet erősíti.

A módosítás ellenzői azt mondják, hogy az élet ennél bonyolultabb, egy kormány pedig nem kényszeríthet egyféle világlátást (a keresztény családmodellt) egy tízmilliós, sokszínű társadalomra. Hogyan látja?

Ez egy megtévesztő érvelés. A kormányoknak joguk és kötelességük, hogy a közjó érdekében kialakítsák a társadalmi együttélés alapvető szabályait, még akkor is, ha azok egy sajátos világképet tükröznek vagy önkényesek. Mindegy, hogy egy országban jobb- vagy balkezes közlekedési rend érvényesül, a lényeg az, hogy a közrend érdekében a kormány egyértelműen határozza meg, hogy melyik. Ha egy országban az autósok szabadon választhatnak, hogy éppen melyik közlekedési rend szerint vezetnek, abból káosz lesz. Ha egy kormány heteroszexuális házaspárok számára próbálja leszűkíteni az örökbefogadás lehetőségét, azzal nem feltétlenül egy keresztény világképet erőltet a társadalomra, hanem éppen

azt az elvet fekteti le, amely az emberi nem önfenntartásával összhangban van.

Hogyan szabályozza a jog az azonos nemű párok általi örökbefogadást Amerikában?

A szabályozás szövetségi államonként különböző. Vannak olyan államok, ahol homoszexuális párok egyáltalán nem fogadhatnak örökbe gyermeket, és vannak olyanok, ahol ennek semmilyen törvényi akadálya nincs.

Megközelítőleg mennyi gyermeket nevelnek azonos nemű szülők az Egyesült Államokban?

Ezt nehéz megmondani. Országos összesítő adatokat nem szoktak közölni, igazából szövetségi állami szinten sem nagyon. A melegpárti kutatások statisztikái túlzóak. Az azonos nemű szülők által nevelt gyerekek a legtöbb esetében igazából csak az egyik szülő által lettek örökbe fogadva, hiszen sok esetben a gyermek az azonos nemű pár egyik tagjának korábbi, heteroszexuális kapcsolatából született természetes gyermeke, akit a másik tag a szülői viszony létrehozása érdekében törvényesen örökbefogadott. Az egy teljesen más helyzet, amikor egy azonos nemű pár közösen egy olyan gyermeket fogad örökbe, aki egyiküknek sem hozzátartozója. A kérdésre válaszolva: mintegy 600 ezer azonos nemű pár él Amerikában, és 15 százalékuk nevel csak gyermeket. A legutolsó népszámlálási adatok szerint összesen 292 ezer gyermek él azonos nemű szülőkkel az Egyesült Államokban. Közülük csupán csak minden tizedik olyan, akit közösen fogadott örökbe egy pár – a mi becsléseink szerint maximum 30 ezer olyan azonos nemű pár él az Egyesült Államokban, akik közösen fogadtak örökbe egy idegen gyermeket. Ez az összes, 74 millió amerikai gyermek 0,04 százaléka.

Végül egy nagy alapkérdés: a homoszexualitás veleszületett, genetikailag determinált hajlam, vagy felvett szexuális orientáció, nemi identitászavar?

Ez egy nagyon összetett kérdés, amelyre ilyen röviden nem tudok válaszolni. Egyrészt,

a tudomány jelenlegi állása szerint a homoszexualitás genetikailag nem determinált,

soha senki sem fog felfedezni egy úgynevezett „meleg gént”. Akit érdekel, erről részletesen írtam egy tanulmányomban (Born That Way” No More: The New Science of Sexual Orientation). Másrészt, a genetikai determináció hiányában óriási kérdés, hogy a homoszexualitás egy szexuális zavar vagy az emberi szexualitás egyik variánsa. Ezt azonban tudományos alapon nem lehet megbízhatóan eldönteni. Én úgy vélem, hogy többféle válasz lehet erre a kérdésre, attól függően, hogy milyen típusú homoszexuális vonzalomról, megnyilvánulásról vagy magatartásról beszélünk. Azt ugyanis tudjuk, hogy például a női és a férfi homoszexualitás között nagyon nagy különbségek vannak.
 

Forrás: mandiner.hu
A címlapkép csupán illusztréció. Fotó: BRUNO DE HOGUES / ONLY FRANCE / ONLY FRANCE VIA AFP