Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől

• 2023. április 29., szombat •
A honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása 2023 szeptemberében kezdődik meg országszerte számos középiskolában, heti egy tanórában.
Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől

Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. A tantárgynak köszönhetően a fiatalok olyan honvédelmi ismeretekkel gazdagodnak, amelyeket a mindennapi élet során is tudnak hasznosítani - írták.

A minisztériumi tájékoztatás szerint a 2023/2024. tanévtől kezdődően a már sikeres kadétprogram mellett egy új, a középiskolák szabad órakerete terhére választható középiskolai tantárgy teremti meg annak a lehetőségét, hogy a magyar fiatalok részletesebben is megismerhessék a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelezettségeket.

Úgy fogalmaztak: a tantárgy oktatásában részt vevő fiatalok a legfontosabb honvédelmi szervezetek és feladatok megismerésén túl elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén, valamint elsajátíthatnak egyéb gyakorlati ismereteket is.

A szaktárca emlékeztetett, a 2017-ben útjára indult Honvéd Kadét Program célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez. A programhoz csatlakozó iskolák száma az elmúlt esztendőkben folyamatosan emelkedett, szeptembertől kezdve pedig a program mellett számos középiskolában egy új formában is lehetőség nyílik a honvédelmi ismeretek elsajátítására - áll a közleményben.

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére