Csütörtökön még marad a szinte tavaszias időjárás, ám a hétvégén feje tetejére áll az időjárás – olvasható a Magyar Nemzeten.
A változóan felhős ég mellett az északi, északkeleti tájakon vastagabb, zártabb marad a felhőtakaró, majd napközben mindenhol erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő estig csak kevés helyen alakulhat ki csapadék – olvasható az előrejelzésben.
Este átmeneti felhőzet-csökkenés után északnyugat felől egy hidegfront felhőzete érkezik, és egyre többfelé várható eső, zápor
– írták.
A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de az északkeleti határvidéken ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő este 4, 12 fok valószínű – közölték a meteorológusok.
A markáns hidegfront péntekre érkezik meg. Aznap tíz fokkal is visszaeshet a hőmérséklet, és már reggeltől komolyabb mennyiségű csapadékra számíthatunk.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
Forrás: magyarnemzet.hu