Itt van az új magyar légitársaság: megvannak az engedélyek

• 2025. január 10., péntek •
Mint ismert: az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító üzemeltetését a Hungary Airlines vette át.
Itt van az új magyar légitársaság: megvannak az engedélyek

Mint ismert: az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító üzemeltetését a Hungary Airlines vette át, a légitársaság az elmúlt napokban több tesztrepülést is végrehajtott a repülőgéppel, november végétől pedig az állami Air Hungary Zrt. résztulajdonos lett a cégben

A légitársaság december 23-án hajtott végre első alkalommal egy tesztrepülést a géppel, ezt január 4-én és 5-én több, Budapest és Kecskemét közötti gyakorlórepülés követte saját »HUA« kóddal és »BUDAPEST« hívójellel”

– számolt be az airportal.

A portál elárulja: az Airbus A330F január 5-én HUA 951-es járatszámmal Sanghaj második számú légikikötőjébe, a Hungcsiaó nemzetközi repülőtérre ment, információink szerint egy esedékes karbantartásra - írja a Mandiner.

„Bár az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részeként működő Légügyi Hatóság légijármű üzemben tartási engedéllyel (AOC) rendelkező cégek listája cikkünk közzétételéig nem frissült, vélhetően már decemberben kiadták a Hungary Airlines számára az AOC-t, és ezzel párhuzamosan kapta meg a már említett »HUA« ICAO-azonosítót és a »BUDAPEST« hívójelet”– fogalmaz a portál.

A hatóság egy másik, a napokban online hozzáférhetővé vált, de hivatalosan 2024. december 7-én frissült nyilvántartása szerint a vállalat már rendelkezik az EASA Part-CAMO, folyamatos légialkalmasság-irányító szervezetek számára szükséges tanúsítással.

A 2021-ben bejegyzett vállalat 2024 áprilisában változtatta nevét Hungary Airlines Kft-re. A cég évek óta tevékenykedik a Kína és Magyarország közötti légiáru-szállítás területén, kezdetben Universal Translink Airline Hungary Kft. (UTA), majd rövid ideig Hungary Cargo Airlines Kft. néven, székhelye a BUD Cargo City-ben van.

Nyitókép: Origo
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére