Irodalmi akcióhősök: Vasvári színjátszók ismertették közelgő programjaikat

há • 2025. január 08., szerda •
Irodalmi akcióhősök: Vasvári színjátszók ismertették közelgő programjaikat

A magyar kultúra napjára és saját bemutatókra készül a Vasvári Játékszín Egyesület.

Gergye Rezső csoportalapító tag arról számolt be a keddi civil sajtóreggelin, hogy szokás szerint megemlékeznek Wass Albertről az író születésének évfordulója kapcsán, de már készülnek a magyar kultúra napjára is. - Az ünnep előestéjén, január 21-én színjátszós tagjaink bejárják Vasvár tereit, utcáit, és leveleket akasztanak a fákra. A kezdeményezés ragadós, hiszen már óvodások és más közösségek is bekapcsolódtak, és azt se bánjuk, ha másnapra ezek eltűnnek, mert az emberek hazaviszik a verseket. Ennek csak örülni lehet - fogalmazott a szervező.

Készülnek a Petőfi Kámban című darabjuk vasvári bemutatójára is: február 15-én állítják színpadra a József Attila-díjas szombathelyi író, Devecsery László szerzeményét. A kisdedóvók alapítójának életéről szóló, Brunszvik Teréz című darabot pedig márciusban különleges helyszínen adják elő, a szombathelyi víztoronyba várják majd a közönséget.

közösség

további frisss

lap tetejére