A mandiner.hu eredeti cikke a pestisracok.hu-ról szemlézte a történész véleményét: „Megmaradtak a munkahelyi karácsonyok, legtöbbször a decemberi ünnepkörök összemosásával.
Szent Miklós napját elfoglalta a forradalom vörös színébe öltöző télapó,
aki a feldíszített karácsonyfa mellett édességeket osztott a dolgozók gyermekeinek. Jézus születéstörténete egy egyszerű bibliai mesévé formálódott, azt sugallva, hogy az nem több és nem más, mint bármely eredetmítosz vagy népmese.
Az ünnep többé nem a megváltás ígéretéről szólt, hanem a szeretet ünnepéről beszéltek.
Ebből a szeretetfogalomból azonban hiányzott Isten irántunk mutatott irgalmassága és kegyelme, kizárólag a családi kötelékekre helyezték a hangsúlyt. A családi élet magántereibe kívánták visszaszorítani a meghittséget, tovább bomlasztva és akadályozva az autonóm közösségi élet minden lehetséges formáját.
A remény bennünk van
Romboló volt a társadalom számára ez a tudatos és álcázott harc a megszentelt idő ellen, hiszen
azzal, hogy nem akarták eltörölni, vagy teljesen profánná aljasítani a karácsonyt, megelőzték a védekező mechanizmusok önkéntelen feléledését.
A lelki elmélyülés és elcsendesült várakozás helyett
egy felszínes, de csillogó és kívánatos alternatívát nyújtott,
amelynek megélése és öröme kevesebb erőfeszítést igényelt. A karácsonyi készülődés egyre inkább
az ünnepi asztal finomságaira és az ajándékozásra fókuszált, vagyis evilágivá, fogyasztásközpontúvá vált.
A szocialista karácsonyok „»fejlődéstörténete« tehát egyenes út volt a kapitalista változat felé.
Talán éppen ez a szerencsénk: látjuk, hogyan jutottunk idáig. Tudjuk, hogy a szélsőbaloldali ateizmus harca az Isteni Rend ellen egyben emberellenes is, vagyis
tudjuk, hogy mit kell megvédenünk és mi ellen kell harcolnunk.
A nyugati ember ennek a tapasztalatnak a hiányában védtelenebb, kevésbé veszi észre a deszakralizált élet veszélyeit. Vajon eljött az a történelmi idő, amikor nekünk, közép-európai nemzeteknek kell majd irányt mutatnunk az emberhez méltó élethez visszavezető úton?”
