A nemzeti együttes becsülete a tét a Nemzetek Ligája zárómeccsén – Magyarország-Németország

• 2024. november 19., kedd •
Nagyon nehéz mérkőzés vár a magyarokra a csoport legjobbja ellen, ám felszabadultságot adhat, hogy tét nélküli a mérkőzés, így egyetlen célunk lehet: feledtetni a nyitófordulóban kapott ötöst.
A nemzeti együttes becsülete a tét a Nemzetek Ligája zárómeccsén – Magyarország-Németország

Szinte most kezdődött a Nemzetek Ligája sorozat, amelyet a magyar labdarúgó-válogatott a németek ellen kezdett, és ellenük is zár kedden este a Puskás Arénában - olvasható a Mandineren. Az első mérkőzés Düsseldorfban a magyar csapat szempontjából borzalmasan sikerült, hiszen 5-0-ra kikaptak a mieink. A zárómérkőzés a Nemzetek Ligája szempontjából mindkét csapat számára tét nélküli, hiszen míg a németek a szombati Bosznia elleni 7-0-s győzelemmel végleg bebiztosították helyüket a csoport élén, válogatottunk a hollandok elleni vereség eredményeként biztosan a 3. helyen végez a csoportban. 

Van azonban tétje a meccsnek, hiszen nemzeti együttesünk bizonyíthatja, hogy van benne tartás, és megpróbálhatja elfeledtetni a Nationalelf-től szeptemberben kapott komoly zakót. Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen a németek a bosnyákok ellen is megmutatták, hogy nagyon erősek, de a magyar csapat biztosan nagyon szeretne emelt fővel zárni az idei évet, és persze a Puskás Aréna csodálatos magyar közönsége is segít majd a mieinknek. 

Marco Rossi az alábbi kezdőcsapatot küldi pályára a német nemzeti együttes ellen: 

Jól látható, hogy Marco Rossi egyetlen poszton változtatott a szombati mérkőzés kezdőjéhez képest; Balogh Botond helyett az eltiltásából visszatérő Fiola Attila kezd a védelem közepének jobb oldalán. 

A német együttes az alábbi – tartalékosnak tűnő – kezdőcsapattal lép pályára ma este: Nübel – Kimmich, Koch, Schlotterbeck, Henrichs – Andrich, Nmecha – Sané, Brandt, Führich – Gnabry

A hangulat a pályán úgy tűnik kiváló, Szoboszlai Dominik például nagyokat nevetve beszélgetett egykori lipcsei klubtársával Benjamin Henrichs-szel. 

Forrás: mandiner.hu

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére