A váci uszoda faliórájába rejtett kamerát fedeztek fel a múlt héten a sportoló gyerekek. A készüléket az egyik öltözőben helyezték el, és azonnal nagy felháborodást keltett a helyi közösségben. A Váci Sport Kft. ügyvezetője, Gulyás Zoltán pénteken jelentette az esetet a hatóságoknak – írja a Mandiner.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és több tanút is meghallgattak az ügyben. Csütörtökön a Váci Sport Kft. vezetője betekintést nyert a nyomozati anyagokba a Váci Rendőrkapitányságon, ahol kiderült, hogy a cég egyik alkalmazottja helyezte el a kamerát az órában.
A vállalat közleménye szerint
az iratokból kiderült, hogy a Váci Sport Kft. egyik alkalmazottja beismerő vallomást tett a kamerával kapcsolatban. Ezután a Váci Sport Kft. vezetője azonnal hatállyal felmondott a törvénysértő dolgozónak.
A cég nem hozta nyilvánosságra az elkövető nevét, és az indítékairól sem közöltek információt.
Az eset után Gulyás Zoltán egy biztonságtechnikai céget kért fel az uszoda teljes átvizsgálására. A vizsgálatok során nem találtak további rejtett kamerákat vagy más illegális adatgyűjtő eszközöket az uszodában. Ezt követően a váci sportcsarnokot és a stadiont is átvizsgálták, de ott sem találtak illegális eszközöket.
Forrás: mandiner.hu
Nyitókép forrása: Economx