Idén már több mint hetvenezer gyermek született

• 2024. december 19., csütörtök •
Ismertette a demográfiai adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.
Idén már több mint hetvenezer gyermek született

Az előzetes adatok szerint 2024 novemberében 6196 gyermek született és 10 267 ember halt meg. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 8,4 százalékkal, a halálozásoké 4,7 százalékkal, a házasságkötéseké 12 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Novemberben 6196 gyermek született, 569-cel kevesebb, mint 2023 novemberében

- olvasható a Magyar Nemzeten.

Ebben az időszakban 10 267 ember vesztette életét, 503-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023 novemberi 4005-tel szemben 4071 volt.

Házasságot 2724 pár kötött, ami 382-vel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Idén január–novemberben 71 094 gyermek jött világra, 9,6 százalékkal, 7522-vel kevesebb a 2023 január–novemberinél. Ezen belül január–márciusban 9,1 százalékkal, április–májusban 6,8 százalékkal, június–augusztusban 14 százalékkal, szeptember–novemberben 7,4 százalékkal kisebb volt az élve születések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban 1,52 volt. A jelentés szerint 115 176-an haltak meg, 0,3 százalékkal, 341-gyel kevesebben az egy évvel korábbinál.

Január–februárban 1,1 százalékkal, július–szeptemberben 7,9 százalékkal, októberben 0,2 százalékkal többen, március–júniusban 5,7 százalékkal, novemberben 4,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 44 082 fő volt, 19 százalékkal több a 2023 január–novemberi, 36 901 fős értéknél.

Házasságot ebben az időszakban 44 550 pár kötött, ami 6,2 százalékkal, 2923-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Január–februárban 27 százalékkal, április–májusban 3,2 százalékkal, augusztusban két százalékkal több, márciusban 1,9 százalékkal, június–júliusban 14 százalékkal, szeptember–novemberben 18 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak 2023 azonos időszakaihoz képest.

Ezer lakosra 8,1 élve születés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám közel azonos volt, mint 2023 január–novemberében. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal öt ezrelékre nőtt. Ezer élve születésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit.

A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Tavaly december és idén november között 77 703 gyermek született, 8345-tel, 9,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 127 835-en haltak meg, 313-mal, 0,2 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban, továbbá 47 216 pár kötött házasságot, ami 3043-mal, 6,1 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Németh András Péter)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére