Édesanya ütött el gyermekeket egy dégi iskola közelében

• 2024. december 18., szerda •
Az eset szándékosságát a rendőrség egyelőre cáfolja.
Édesanya ütött el gyermekeket egy dégi iskola közelében

Egy 48 éves édesanya a dégi általános iskola közelében balesetet okozott, amikor autójával elsodort három gyermeket. A Dél-Fejér vármegyei településen gyorsan elterjedt a hír, miszerint az asszony szándékosan hajtott az iskolásokra, mert a gyermekét állítólagos bántalmazók zaklatták az intézményben. A szóbeszéd szerint az anyuka többszöri segítségkérés után döntött az elkeseredett lépés mellett, miután állítólag süket fülekre talált – olvasható a Mandineren.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében így fogalmazott:

December 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló 3 gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek.”

A rendőrségi nyilatkozat alapján szándékosságra utaló bizonyíték nem merült fel. A sofőrt azonban közúti veszélyeztetés gyanújával hallgatták ki, vezetői engedélyét pedig elvették.

A dégi eset ráirányítja a figyelmet az iskolai bántalmazásokkal kapcsolatos problémákra, amelyek Fejér vármegyében különösen súlyosnak bizonyulnak. Az elmúlt időszakban több gyermek vált zaklatás áldozatává, és az ilyen esetek olykor tragédiával végződnek.

Forrás: mandiner.hu
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

közösség

további frisss

lap tetejére