A szerző hozzáteszi, hogy „ahol nem korlátozták, no meg nem is sokan beszélték, ott felszámolódott, beolvad, megszűnt”.  Írásában rámutat, hogy valójában a világ nyelveinek élvonalába tartozik a magyar, igaz, csak határokon belül, de az bizony már valami, hogy államnyelv, hogy régi, dokumentált története van, kiterjedt a használati köre, a kifejezéskészlete gazdag, és az élet minden területén használható, még a tudományokban is. Ezt nyilván nem minden nemzet nyelvéről lehet elmondani, de az efféle eredményekre kevéssé vagyunk hajlamosak büszkének lenni. Pedig a magyar nyelv – ha nem is ismerik sokan – világszerte legendás.

Tiltás, korlátozott engedélyezés, szabad nyelvhasználat – a trianoni határokon kívül vegyes sors jutott a magyarságnak és annak a törekvésnek, hogy a magyar kultúrát, nyelvet megőrizzék, ami semmiképp sem lehetett könnyű. Hátborzongató a 21. században, az anyaországban élve abba belegondolni, milyen érzés kerítette hatalmába, majd milyen terhet cipelt, és cipel azóta is a magyarság, hogy rádöbbent és tudatosult benne: másokhoz kell tartoznia, mint korábban, más törvények érvényesek rá, mint előtte, és nem ment ugyan sehová, de mégis egy teljesen más világban él ezután. Nemzedékek életét változtatta meg végérvényesen.

Összességében sajnos szórványosodik, sőt fogy a magyar nyelv – derül ki az írásból –, ahogy dr. Balázs Géza írja, foszladozik, visszaszorul, ahogy egyre inkább idegen nyelvi közegbe kerül. „Ha 100 év után megnézzük (…) Teleki Pál piros színnel jelölt magyar etnikai térképét – akkor azt látjuk, hogy azóta eltűnt az ausztriai, foszladozik a kárpátaljai, délvidéki és partiumi magyarság”. Csak Székelyföld, Csallóköz és Királyhelmec környéke maradt meg magyar nyelvtömbként a határokon kívül. Ám már e helyeken is egyre kevésbé él a magyar szaknyelv, és ha ezek megszűnnek, szomorú sors vár a köznyelvre is – vetíti előre a nyelvész, aki szerint

anyanyelvi programokra, versenyekre, kapcsolatokra, találkozások szervezésére, tehát nagyon intenzív munkára van szükség ahhoz, hogy e folyamat ellen tegyünk. Elnézve a középiskolás korosztályt – talán a legjobb célcsoportot – elérő Határtalanul program eredményeit, az élő, pezsgő kapcsolatokat, amelyek gyerekek, tanárok, intézmények, települések között fűződnek évről évre egyre szorosabbra, ez eredményes lehet.

És a megoldás egy „nagy kelet-közép-európai kibékülés lenne” – fogalmaz dr. Balázs Géza, megjegyezve, hogy ez egy utópia, de Magyarország politikai és gazdasági felemelkedése valóban hatalmas húzóerőt jelentene a régióban. Erre talán van esély, persze nem most, fűzhetjük hozzá keserűen, ám mégis reménykedve.

Kép: Teleki Pál: Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján, 1919., forrás: pangea.blog.hu