Civilizációk és az idő
Az első kronologikus időszámítások az írásbeliség megjelenésével egyidejűleg alakultak ki több földrajzi helyen egy időben, egymástól függetlenül. Az egyiptomiak 365 napos szoláris évvel számoltak. Eredetileg a Nílus két áradása között eltelt időt nevezték egy évnek, de ennek pontatlanságát belátva asztronómiai eseményhez kötötték az évkezdetet.
Az ókori görögök az első olimpiai játékoktól számították az időt: i. e. 776. Ugyanakkor az egyes városok helyi időszámítást alkalmaztak. A zsidók a Kr.e. III-IV. századtól kezdve a világ teremtésétől (Kr.e. 3761. október 6.), majd később a VIII. századig Szeleukosz Nikatór trónra lépésétől (Kr.e. 312-311) számolták az éveket. A muszlimok számára prófétájuk, Mohamed Medinába történő kivonulása (622. július 16.) a kiindulópont a mai napig. Az aztékoknak, majáknak, kínaiaknak, mezopotámiaiaknak és számos más népnek szintén megvolt a maguk időszámítása.
Az ókori rómaiak előbb a város alapításától, i. e. 753. április 21-től mérték az időt, majd az egyiptomiaktól átvéve holdnaptárt használtak, amely azonban Kr.e. 46-ban már 80 nappal késett a szoláris évhez képest. Julius Caesar ebben az évben rendeletileg vezette be a később róla elnevezett (julianus) időszámítást. Ezt igazította ki – már a szkíta szerzetes Dionysius megállapításait figyelembe véve – jóval később XIII. Gergely pápa.
Mai időszámításunk alapja
A ma használt időszámítás alapjait Dionysius Exiguus (képünkön) római apát tette le 532-ben. Az volt a szándéka, hogy az évek számlálásának kezdetét ne egy zsarnok hatalomra jutásához, hanem Krisztus születésének (pontosabban „megtestesülésének”) évéhez kösse. A kezdő évet történelmi és teológiai megfontolások alapján jelölte ki. A különféle történeti források ellentmondásai miatt ugyanis Krisztus születésének időpontja körül már Dionysius idejében is nagy volt a bizonytalanság. Az utóbbi évtizedekben a csillagászati kronológia segítségével valószínűsíthető, hogy Krisztus valójában 7. évvel korábban született. A keresztény egyházak azonban máig megőrizték a másfél évezredes hagyományt, és időszámításunk kezdetét tekintik Krisztus jelképes születési időpontjának. Mivel a kereszténység Krisztus születésének ünnepét a IV. század végétől egységesen december 25-re tette át, időszámításunk e jelképes születési időponttól számított 8. napon kezdődött. Dionysius célja tulajdonképpen az volt, hogy az egyház számára csaknem egy évszázadra előre kiszámolja a húsvétvasárnapok dátumát. Ezekhez a táblázatokhoz - részfeladatként - dolgozta ki az új időszámítást. Ám rendszere kedvező fogadtatásra talált, egyre jobban elterjedt. A XI. századra általánossá is vált Európában.
Végül Dionysius elveire építve XIII. Gergely pápa 1576-ban felállított egy nemzetközi bizottságot a végleges naptár kidolgozására. Az új rendszert 1577-ben Aloysius Lilius olasz orvos, csillagász dolgozta ki, a bizottság felülvizsgálta, jóváhagyta, majd a tervezetet a pápa megküldte valamennyi európai uralkodónak és egyháznak véleményezés végett. A beérkezett javaslatok alapján Christophorus Clavius német származású jezsuita matematikus, csillagász öntötte végleges formába. Végrehajtását a pápa 1582. február 24-én az Inter gravissimas bullával rendelte el. A pápai reformok utáni Gergely-naptár néven ismertté vált és ma használatos naptár annyira pontos, hogy a még ezek után is fennmaradó eltérés 3320 év alatt fog majdnem egy nap eltolódást okozni. A jelenlegi számítások szerint 4782-ben várható legközelebb, hogy egy napot ki kell hagyni a Gergely-naptár és a szoláris év különbsége miatt.
Az általunk használt naptártól eltérően is mérik még az éveket - nem mindenhol hivatalosan - számos helyen. Íme, néhány példa:
Izrael – zsidó naptár – 2022 náluk: 5782
Thaiföld – buddhista naptár – 2565
Egyiptom – kopt naptár – 1738
Örményország – örmény naptár – 1471
Pakisztán – muszlim naptár – 1443
Irán – perzsa naptár – 1401
Nyitókép: Gergely pápa kihirdeti az új időszámítást
