Magyarországon is feldolgoznák a rovarfehérjét – több száz milliós támogatást nyertek rá

• 2023. május 20., szombat •
Ez az alapanyag hasonlóan magas fehérjetartalmú, mint a szója, ezért alternatívát jelenthet annak kiváltására.
Magyarországon is feldolgoznák a rovarfehérjét – több száz milliós támogatást nyertek rá

Rovar alapú fehérjetakarmány gyártási technológiáját fejleszti ki a Vitafort Zrt. vezette konzorcium – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. 

A fenntartható, hulladékmentes eljárás kidolgozására vállalkozó konzorcium csaknem 700 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el:

  • a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. több mint 339 millió forint, 
  • a ProfiKomp Zrt. csaknem 310 millió, 
  • míg a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem 50 millió forint támogatásban részesült

A tervek szerint a 2024. január 31-ig befejeződő projekt legfőbb célja, hogy 

gazdaságosan előállítható, rovar alapú fehérjét tartalmazó takarmánykeverékeket gyártsanak, és ezekből egy termékcsaládot alakítsanak ki.

Az egyes takarmányozási termékek receptúráját a baromfi- és sertéstenyészetekre, valamint ezek életkori sajátosságaira specifikusan alakítják ki. A cégek arra hívták fel a figyelmet, hogy „a kutatás által Magyarország stratégiailag fontos versenyelőnybe kerülhet a takarmányozás területén a régiós versenytársakkal szemben”. A projekt megvalósítását követően kutatási eredmények és nagyüzemi takarmányozási kísérletek eredményei állnak majd rendelkezésre a feldolgozott rovarfehérjéről  - írja a Világgazdaság.

Kiemelték, hogy ez az alapanyag hasonlóan magas fehérjetartalmú, mint a szója, ezért alternatívát jelenthet annak kiváltására, csökkentve ezáltal a sok esetben génmódosított eredetű, illetve az Európai Unión kívülről származó fehérjefelhasználást. A projekt során a teljes technológiai láncra minőségbiztosítási rendszert dolgoznak ki a nyomon követhetőség érdekében. Ez szabályozza majd a folyamatot a rovarok táplálására szolgáló úgynevezett szubsztrát alapanyagok származási helyétől kezdve 

a rajta nevelt rovarokon át, az őket takarmányként elfogyasztó állatokból készült állati termékekig, mint például a hús, a tojás.

A nyilvános cégadatok szerint a Vitafort értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben több mint 14 milliárd 168 millió forint volt, 2020-ban meghaladta 12 milliárd 521 millió forintot. A nettó árbevétel nagyrészt belföldi értékesítésből származott. A társaság adózott eredménye 2021-ben csaknem elérte a 147 millió forintot, egy évvel korábban pedig a 411 millió forintot.

Fotó: Getty Images
Forrás: vg.hu

közösség

további frisss

lap tetejére