Néhány órányi autózás után mintha egy egész más világban találnánk magunkat. A Rába persze ugyanúgy kígyózik az itteni dombok között is, mint Szombathely környékén, de más egy csónakból nézve. Amikor azt mondják, hogy az Őrség és a Vendvidék környékén jobb a levegő, nem csak a tisztaságra gondolnak. Itt a házaknak nevük van, a kerámiaedényeken kereszt hivatott megvédeni a tejterméket a romlástól, az emberek csendesebbek, a madarak hangosabbak. Szinte alig látni autókat.

De kik is azok a vendek?

A vendek egy őslakos kisebbség a magyar-szlovén határ vidékén. Nyelvük a szlovén nyelv egy dialektusa - ám sok szlovén kikéri magának a vend megnevezést, és sok vend kikéri magának, hogy szlovénnak hívják. Megint mások pedig egyszerűen szinonimaként használják magukra a két népnevet.

Szinte hihetetlen, de a vendek néhány generációval ezelőtt még majdnem teljesen elkülönülve éltek, kerülték a magyarokkal való érintkezést.

Az utcán még ma is sokan inkább elfordítják a fejüket, nem szívesen állnak meg köszönni, beszélgetni. Ám ha belegondolunk, hogy évszázadokig a dombok között, a világtól elzárt tanyákon éltek, már nincs is miért csodálkoznunk. Ez az elzártság őket közel hozta egymáshoz, ám mindenki más idegen maradt számukra.

A vendek találkozása a telepesekkel

Az őslakos vendek „telepeseknek” nevezik azokat, akik a városokból költöznek a dombok közé, és ott vásárolnak telkeket. Így volt ez a Vadvirág méhes és gyógyító kert alapításánál is. Gyenes Csilla és Gyula Budapestről költöztek Orfalura.

A pár büszkén vette tudomásul, hogy ők itt „telepesek”, akik az első sátorszöget leverik, és az elhagyatott, egyre csökkenő lélekszámú faluban ők egy virágzó gazdaságot hoznak létre.

(Vend szomszédaik egyébként nem éppen beszédesek, elmondásuk alapján nyolc év kellett ahhoz, hogy egyáltalán tegezzék egymást.) A Rába-vidék és az Őrség egyébként igen gyéren lakott terület, a falvak általában 60-80 főt számlálnak. A Vadvirág gazdaságban vendégházak is állnak, ahol a turisták a világ zajától távol pihenhetnek. Nem kell hozzá sok idő, hogy felfedezzék azokat a természeti csodákat, amelyek mellett rohanó hétköznapjaik során eddig egyszerűen elmentek. A méhek munkáját elnézve már egészen másként tekintünk egy csupor mézre, a földet művelők fegyelmezett napirendjét figyelve pedig jobban ízlik egy pohár természetes gyümölcslé, és a zöldség a szendvicsben.

Csobbanás a szlovén kultúrába

A Mura-Rába Tour program keretei között a résztvevők többek között a „vadvízi” evezéssel is megismerkedhettek.

Talán semmi sem nyújt olyan testi-lelki feltöltődést, mint amikor az ember egy kenuban siklik a Rábán, és nem hall mást, mint a víz finom fodrozódását, ahogy a folyó felé hajoló fűzfák a víztükröt simogatják, és a madarak dalolását.

A kanyarokban persze nem árt vigyázni, mert a fák és a zátonyok között könnyedén fel lehet borulni. Mi szerencsésen megúsztuk, ám hogy mégse maradjunk egészen szárazon, a kenuból kiszállva fürdőztünk ott, ahol nem olyan erős a sodrás. Miután a szállásra érve megszárítkoztunk, egy „kulturális csobbanás” várt bennünket. Vacsorára hagyományos szlovén ételekkel és szlovén népdalénekesekkel vártak bennünket. Nemcsak a muzikális és gasztronómiai élmény volt különleges, hanem az a fajta hagyományszeretet, amely a fellépőket átitatta - mindezt úgy, hogy mind a magyar, mind a szlovén kultúra előtt tiszteletüket fejezték ki. Felemelő volt látni, ahogy a fiatal énekes mentorként tekint idősebb társaira, akiktől „megörökölte” a Rába-vidéki népdalkincset. Azt hiszem, ez a fajta szeretet az, ami évszázadokig megőrizte a népdalokat, még azelőtt, hogy egyáltalán lejegyezték őket, mind a magyar, mind a szlovén területeken. Egy ilyen napot nem is lehetett volna illendőbben zárni, mint almapálinkával és hagyományos szlovén kukoricamáléval. Még akkor is, ha nem teljesen értettük egymás nyelvét.