Magyar szakács került a világ legjobb séfjei közé

• 2023. november 22., szerda •
Tóth Szilárd, a budapesti SALT étterem konyhafőnöke felkerült a 2017 óta létező The Best Chef 100-as listára, ezzel ő lett a harmadik magyar séf, akinek ez sikerült.
Magyar szakács került a világ legjobb séfjei közé

2017 óta ismerik a gasztronómia világában a The Best Chef 100-as listáját, amelyet most magyar érintettség miatt érdemes megtekinteni: Tóth Szilárd, a Michelin-csillagos SALT Budapest séfje ugyanis a 93. helyre került a világ legjobbjaiból álló rangsorban - írja az Index.

A listára jelöléssel lehet felkerülni, amelyet fotósok, gasztroszakírók, kritikusok és foodie-k szerkesztenek.

Immár három magyar séf is eljutott eddig: Tóth Szilárdon kívül Sárközi Ákos, a fővárosi Borkonyha és Textúra  éttermek konyhafőnöke, illetve Mészáros Ádám, aki jelölése idején az Onyx étteremben felelt a konyhai teljesítményért.

A Tóth Szilárdot is foglakoztató SALT Budapest étterem 2021-ben kapta meg első Michelin-csillagát, 2022-ben pedig a zöld csillagot is, ami a fenntartható vendéglátást hivatott díjazni.

A koncepció szerint magyar alapanyagok és ízek, emlékek jelennek meg a tányérokon, a leginnovatívabb formában.   


Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére