Júliusban indul az otthonfelújítási program

vg.hu • 2024. június 17., hétfő •
Hétfőn megjelent a pályázati kiírás, július elsejétől lehet benyújtani a kérelmeket. Az otthonfelújítási program 108 milliárd forintos keretösszegéből a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Júliusban indul az otthonfelújítási program

Július elsejétől nyújtható be kölcsönkérelem az otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A végleges felhívás június 17-én délután jelenik meg a palyazat.gov.hu oldalon – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium hétfői közös közleményéből, amit a vg.hu is idéz.

Az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére a kormány döntése alapján még kedvezőbb feltételekkel igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön. A társadalmi egyeztetésen beérkezett rekordszámú észrevételen alapuló módosítások szélesebb kör számára teszik elérhetővé a programot, amely így még jobban illeszkedik az otthonuk felújítását tervező családok igényeihez. Az otthonfelújítási programban a kormány kamatmentes kölcsönnel és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti, ösztönzi a családi házak energetikai korszerűsítését.

Az európai uniós forrásból biztosított, 108 milliárd forintos keretösszegből a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.

A program társadalmi egyeztetése során kiemelkedően sok, több mint 500, jellemzően előremutató és alkalmazható javaslat érkezett be. Az észrevételek alapján több ponton is változott, új elemekkel egészült ki a felhívás.

A legtöbbeket érintő újdonságok a következők:

  • A futamidő a korábban tervezett 8 évről a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 évre emelkedett. A havi törlesztőrészlet így az előzőleg kalkulált 25–36 ezer forinttal szemben 14–25 ezer forint lehet, e többletkiadás tehát még nagyobb arányban, akár teljes egészében is megtérülhet a családok rezsijének csökkenésében.
  • Sokak kérésére, köztük szakmai szervezetek felvetésére is bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése.
  • Új, korszerű, műanyag szerkezetű nyílászáró mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelését is támogatják.
  • Az EPS-hőszigetelés mellett a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került.
  • A saját forrásba beszámíthatóvá vált a lakás-takarékpénztári megtakarítás.
  • A 30 százalékos energiamegtakarítás elérése érdekében az elszámolható saját forráson felül további el nem számolható egyéb forrás is felhasználható az ingatlan korszerűsítéshez.
  • A családok számára kedvezően módosult a vissza nem térítendő támogatás arányának megállapításához kapcsolódó jövedelemszámítás módja is. A jövedelmi szint meghatározásakor figyelembe veszik az igénylővel egy háztartásban élő, eltartott gyermekeket.

A hétfőn meghirdetett pályázat fő eredményfeltétele, hogy a 30 százalékos energiamegtakarítást mindenképp szükséges elérni. Ennek érdekében minden igénylőnek javasolt tanácsadó igénybevétele a kérelem benyújtását megelőzően.

A fejlesztések legfőbb célja, hogy jelentősen csökkentse a támogatott családok energiafelhasználását. A nyertesek ezáltal könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez.

Az otthonfelújítási program közel 130 milliárd forint megrendelésállományt generálhat az építőiparban és építőanyag-kereskedelemben,

ezáltal jelentősen hozzájárul a gazdasági növekedés újraindításához is.

közösség

további frisss

lap tetejére