Ősszel hiánypótló kötet született a szélesebb közönség érdeklődését is kiváltó székely írás témakörében. Mik e különleges írás kutatásának előzményei?

Vásáry István: A magyar művelődéstörténet érdekes színfoltja a székely írás, mely évszázadok óta foglalkoztatta a magyar értelmiséget. Mivel igen kevés megbízható emléke maradt fenn, így nem csoda, hogy

a 19. században több tudósunk nem vette komolyan.

A változást az első  felirat felfedezése hozta: Orbán Balázs a Székelyföld jeles leírója s máig e témában a legfontosabb monográfia létrehozója az énlaki unitárius templomban 1864-ban talált egy székely betűs feliratot s közölte azt.

Ezután még hosszabb időnek kellett eltelnie, hogy az emlékek köre bővüljön és lehetővé váljék, hogy Sebestyén Gyula kiadhassa művét „A magyar rovásírás hiteles emlékei” címen 1915-ben. Ebben Sebestyén az akkor ismert teljes anyagot közölte, melynek egy részét maga ásta elő szorgos hazai és európai könyvtárakban végzett búvárlatai során: munkája végleg helyére tette a kérdést, hogy a székely írás magyar és alkalmanként latinul írott feljegyzései egy egykor szélesebb körben ismert írás hiteles emlékei. Persze már Sebestyén leleplezte a korában cirkuláló hamisítványokat, amelyeknek persze a mai napig nem szakadt sora; de a lényeg, hogy komoly tudós Sebestyén munkája óta nem vonhatta kétségbe egy hiteles székely írás egykori létezését.

Az elsőként megtalált, de a legkésőbb készültek közé tartozó Énlaki felirat

Vásáry István

Milyen célt szolgál az új kötet?

Vásáry István: A Sebestyén munkája óta eltelt száz év alatt hihetetlenül megnőtt az új emlékek száma, melyek közül különösen a  székelyföldi templomokban talált emlékek száma gyarapodott örvendetesen. Mindez már régóta szükségessé tette egy új korpusz elkészítését,

melyben az összes ma ismert hiteles emlék hozzáférhető és kutatható.

Alapvető célunk tehát az volt, hogy az összes emléket  részletes leírással, értelmezéssel, s a szakirodalom teljes feldolgozásával, jó minőségű fényképanyag kíséretében közreadjuk. Reményeink szerint a terjedelmes kötet – mi is meglepődtünk, hogy a legszikárabb leírás mellett is egy ilyen vaskos, 927 oldalas kötet született –, hosszú évtizedekig a téma iránt érdeklődők kézikönyve lesz.

Miért székely írás, miért nem rovásírás?

Sándor Klára: A székely betűket évszázadokon át székely, hun, szkíta írásnak nevezték, az utóbbi két elnevezés arra utalt, hogy mit gondoltak ennek az írásnak az eredetéről. Még a 19. században sem volt ez másképp, a „rovásírás” kifejezést először a már említett neves néprajzos, Sebestyén Gyula alkalmazta. Ő ugyanis a pásztorok által használt számrovással foglalkozott – a pásztorok az elszámolásokhoz fa rováspálcákat használtak. Az általuk alkalmazott technikát vitte át Sebestyén az írás elnevezésére, azzal, hogy szerinte egykor sok más európai ábécé is „rovás” volt – azaz: fába rótták. Nála tehát nem jelentett rokonsági kapcsolatot ez az elnevezés, csak az alkalmazott technikára, s ennek következményére, a betűk szögletességére utalt.

Később azonban, amikor egyre több, hasonlóan szögletes betűkből álló török írás került elő, a jelentés elkezdett abba az irányba tolódni,

mintha a „rovás” nem a technikára, hanem valamiféle szerves, belső kapcsolatra utalna,

valami külön csoport lenne ez az írások között. Ez azonban nem így van, s a kutatók többen is egyszerre, egymástól függetlenül tértek vissza a Sebestyén előtti elnevezéshez, azaz a székely íráshoz. Azért ehhez, mert ennek az írásnak az első emlékei Székelyföldről kerültek elő, s nagyon úgy tűnik, hogy eredetileg csak a székelyek írása volt – miként erről Kézai Simon, s később Thuróczy János is megemlékezik.

Honnan ered a székely írás jelenlegi tudásunk szerint? Kifejezetten a székelyekhez köthető tehát, vagy a magyarság egésze is használhatta a távoli múltban?        

Vásáry István: Meggyőződésünk, hogy

kifejezetten a székelyekhez köthető írásról van szó,

mely annyiban magyar írás is, hogy a magyar nyelvű székelyek használták magyar nyelvű feljegyzéseikhez. Ugyanakkor, mint a könyv záró fejezete is hangsúlyozza, a székely írás eredete éppoly vitatott kérdés, mint magának a székely etnikai csoportnak a létrejötte, s nem véletlen, hogy e kérdésekben nincs konszenzus a tudományban, csak többé-kevésbé valószínű hipotézisek léteznek.

Mi okozza a fő problémát?

Vásáry István: A székely írás eredetét vizsgálva, a fő módszertani nehézség a korai adatok hiánya következtében az, hogy a székely etnikai csoport eredete és az írásuk eredetének a kérdése csak hipotézis szintjén fogalmazható meg, ezért igen gyakran a két kérdés sokszor keveredik: a székelység (legalábbis egy részének) török (kavar, avar, bolgár) etnikai eredete mellett érvelők az írásuk eurázsiai török eredetére hivatkoznak, mint érvre, és vitathatatlan tényként utalnak a székelyek legalább bizonyos csoportjainak a török eredetére. Akik viszont a székelységre „eredeti” magyar csoportként tekintenek, nyelvi és történeti érvekkel nem tartják valószínűsíthetőnek a török etnikai hátteret.

Ön mit gondol?

Vásáry István: Szögezzük le: a magyarság, ezen belül a székely csoport kétségkívül keletről érkezett a Kárpát-medencébe. A székely írás eredetének vizsgálatánál tehát történeti okokból csak olyan keleti írásrendszerek jönnek számításba, melyeket a magyarság és székelység elődei ismerhettek. A türk írással való kapcsolatot legvilágosabban Németh Gyula fogalmazta meg: ezt sokan valljuk ma is, köztük a kötet két szerzője, Sándor Klára és jómagam. Újabban, az elmúlt 80 évben

hihetetlenül felduzzadt és kiterjedt a türk írással kapcsolatos emlékanyag,

melynek emlékei ma már a mongóliai Orhon folyó vidékétől egészen Kelet-Európáig megtalálhatók és teljesen más megvilágításba helyezik ennek a Kizlaszov által „eurázsiai steppei rovásírások”-nak nevezett írásbeliségnek a történetét. Rokon írásokról van szó, de nem változatokról, hanem külön írásokról. Ezek között kell keresnünk a székely írás prototípusként szolgáló elődjét.

A második legrégebbi emlék, az egykori vargyasi templom keresztelőmedencéjének felirata

Sándor Klára

A héber, szkíta, hun és avar írásbeliséggel való hasonlítgatás végleg a fantázia birodalmába tartozik, vagy még csak most kezdődnek az igazi viták? Mit kell tudnunk a szóba jöhető legnépszerűbb elméletekről és hogyan lehet cáfolni azokat?

Vásáry István: A székely írásnak az említett írásbeliségekhez való viszonya különböző. A héberrel való rokonítás, mely a 16–17. században népszerű volt tudós körökben, arra megy vissza, hogy a modern nyelveket és írásokat divat volt a héberrel mint ősi nyelvvel, melyen az ószövetségi Biblia is íródott, összevetni. A székely írást a jobb–bal sorvezetésen kívül, mely számos írásnak a sajátja, semmi sem köti a héber íráshoz.

A szkíta és hun írással való egybevetésnek semmi tudományos alapja nincsen, hiszen

sem a szkíta, sem a hun nyelv mibenléte és írásos emlékei – ha voltak egyáltalán – nem ismertek.

A hun-szkíta rokonítás semmi mást nem szolgált, akárcsak a magyar őstörténet hun-szittya múlthoz való kapcsolása, mint a székely írás ősiségének és ezáltal presztizsének növelését.

És az avarok?

Vásáry István: Az avar írásbeliséghez való kapcsolás már inkább 20. századi jelenség, s részben a László Gyula által felvetett és népszerűsített „kettős honfoglalás” elméletével áll kapcsolatban. Röviden arról van szó, hogy 7–8. századi Kárpát-medencei avarkori tárgyakon levő feliratokat, vagy inkább rövid, sokszor töredékes jeleket egyes kutatók magyarul kísérelték meg elolvasni, ezzel is mintegy bizonyítva, hogy a magyarság egy része a késő avar korban már itt volt a Kárpát-medencében. Semmi elvi kifogásom nincs ez ellen, de

az avarkori feliratok magyar olvasata, mint legutóbb Fehér Bence is tette, a fantázia birodalmába tartozik.

Ugyanakkor azt helyesen látja, hogy a nagyszentmiklósi kincsnek és a szarvasi tűtartónak a felirata más írással készült, e feliratok eddigi megfejtési kísérletei elvetéltek és ábécéjük közvetlenül nem kapcsolható a székely íráshoz.

Mennyivel kerülünk közelebb a székelyek és a magyarság korai históriájához egykori írásukat tanulmányozva?    

Benkő Elek: Emlékeink fényében ma már biztos tényként állíthatjuk, hogy a székely írást nem 15-16. századi humanista tudósok alkották, hanem

az Árpád-kor óta szerves része a székelyek műveltségének.

Az a tény, hogy a középkori emlékek csak a Székelyföldön kerültek elő, vagy – ritkábban – más, de a régi székelyekkel kapcsolatba hozható területeken, illetőleg székely származású írástudók keze nyomán maradtak fenn, azt sejteti, hogy a székelyek korai, számunkra ma még homályos története olyan mozzanatokat is magában foglalt, amelyek eltértek a magyarság többi részének históriájától.

A székelyeken belül is számolhatunk különbségekkel?

Benkő Elek: Miután a székely írás emlékei nem egyforma sűrűségben fedik le a Székelyföldet (például Udvarhelyszék területén feltűnően sűrűsödnek), elképzelhető, hogy az egyes székely csoportok előtörténete is bizonyos mértékig eltérő lehetett. A kutatásban hosszú idő óta jelen van a székelyek avar eredetének ötlete, amit bizonyítani ma még nem tudunk, de a székely írás egyes jelei kétségtelenné teszik, hogy a székelyek ősei valamikor kapcsolatba kerültek a nyugati (eurázsiai)  türk írással, amelynek ábécéjét azonban alaposan át kellett dolgozni. Erre a cirill és a glagolita ábécé pár jelét is átvették, új jelek alkotása mellett, és az így előállt ábécé jeleit grafikai szempontból is egységesítették.

A Bolognai emlék 15. század második felében készült naptárának első része

Mikorra valószínűsíthető az ábécé létrejötte?

Benkő Elek: Mivel a cirill és a glagolita ábécé legkésőbb 863-ra elkészült, Vásáry István hipotézise szerint a székely írás ábécéje ezután, valamikor 863 és 1000 között jöhetett létre. Ha ezt a kutatás jelen stádiumában munkahipotézisként elfogadjuk, abból két nagyon fontos dolog következne: egyrészt az, hogy

a székelyek a 9-10. században már magyarul beszéltek,

hiszen az új ábécét ehhez a nyelvhez kellett igazítani; másrészt a székely írás cirill és glagolita eredetű jelei azt sejtetik, hogy ennek az írásnak a megalkotása valahol Dél-Magyarországon történt, ahol a korai székelyek létére több biztos forrás is utal. Valószínű tehát, hogy a székelyek már ennek az írásnak az ismeretével érkeztek Erdélybe.

Az esetleges avar-székely összefüggésről, vagy más irányú török kapcsolatokról, esetleg részleges török etnikai háttérről ma még ennél is kevesebbet mondhatunk, itt az újabb régészeti, településtörténeti és a most induló archeogenetikai kutatások eredményeire várunk. Nyomatékosan hivatkoznunk kell a tudományos kutatás legnehezebben gyakorolható erényére, a türelemre is, a korai perdöntő leletek ugyanis még a földben rejtőznek, és előkerülésük – mint a székely írás korpusza is bizonyítja – hosszú évtizedekre elnyúló folyamatnak ígérkezik.

Vásáry István (1945) turkológus, történész, az ELTE professor emeritusa, az MTA rendes tagja.

Sándor Klára (1965) nyelvész, kultúrtörténész, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a történettudomány doktora.

Benkő Elek (1954) régész, történész, a BTK Régészeti Intézet kutatóprofesszora, az MTA levelező tagja.