Hétvégén immáron a 14. Hűségtúra lesz a Hűség Falvaiban

hv • 2024. június 27., csütörtök •
2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület a „Hűségtúra a Hűség falvaiban” elnevezésű lovastúrát és felvonulást. Holnap pénteken immáron 14. alkalommal kerül sor a rendezvényre.
Hétvégén immáron a 14.  Hűségtúra lesz a Hűség Falvaiban

A Sátory Károly elnök ötlete nyomán hagyománnyá vált túraegyik nem titkolt célja az volt, hogy ilyen módon is felhívják a figyelmet a trianoni elhibázott diktátumra, egyúttal rámutassanak, hogy aki tisztességgel, becsülettel magyar földön, magyar állampolgárként él, - legyen az magyar, horvát, német, vagy bármely más nemzethez, csoporthoz is tartozó- a magyar nemzet befogadja, segíti és megbecsüli.

Mint köztudott Szombathelytől néhány kilométerre volt hét falu, amely nem nyugodott bele a trianoni diktátummal végrehajtott nemzetcsonkításba. Addig protestáltak és tiltakoztak, amíg a világháborúban győztes nagyhatalmak – 1923-ban, három évi elszakítottság után- hozzá nem járultak a  Magyarországhoz való visszatérésükhöz. Ebben az egész történetben külön felemelő, hogy e falvak lakosai többsége nem magyar, hanem horvát és német nemzetiségű volt. 

Tíz évvel ezelőtt Dr. Hende Csabának, akkori honvédelmi miniszternek - aki egyben a térség országgyűlési képviselője is - indítványozására és előterjesztésre a Communitates Fortissimae vagyis a hűség falvai címet adományozta az érintett településeknek:
2014. évi CIII. törvény a hűség falvairól
Az Országgyűlés fejet hajt a nyugat-magyarországi területek elszakítása ellen 1921-ben kibontakozó fegyveres küzdelem résztvevői és az 1922. évi népszövetségi döntést kikényszerítő falvak lakosainak bátor magatartása előtt, amellyel kivívták településeik Magyarországhoz tartozását, ezért az alábbi törvényt alkotja:

  1. § Az Országgyűlés az 1922-es népszövetségi döntést kikényszerítő helyi lakosok tántoríthatatlan bátorságát örök emlékezetül törvénybe iktatja.
  2. § Az Országgyűlés Szentpéterfa, Ólmod, Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti községeknek a „Leghűségesebb Falu” („Communitas Fidelissima”) címet adományozza.

Az idei rendezvény – Hende Csaba örökös fővédnöksége mellett -  díszvendége ezúttal Fülöp Tibor Zoltán a Tavaszi Emlékhadjáratok rendezvény- igazgatója, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alapítója lesz. Ahogyan a korábbi években, úgy az idén is gazdag program várja az érdeklődőket, akiket a szervezők nagy szeretettel hívnak és várnak.

Június 29. (szombat)

  • 7 óra: A lovasok találkozása a Fehérló Fogadóban (a szombathelyi lovardánál)
  • 9 óra: Indulás a szombathelyi lovardából Nardára 
  • 11 óra: Koszorúzás az emlékműnél
  • 14.45: Érkezés Felsőcsatárra
  • 15 óra: Koszorúzás, majd az emlékműnél, majd „Falukör” a Szombathelyi Fúvós Zenekar felvezetésével 
  • 16.30: Ünnepi műsor Kultúrházban

•    Fúvósok koncertje 
•    Konczér Katalin, Felsőcsatár polgármesterének köszöntője
•    Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökének ünnepi beszéde 
•    Felsőcsatári óvodások műsora 
•    Rozmaring Vegyeskar 
•    Klapka Lovasság Kishuszár Tagozatának műsora 
•    Békaszeri Vadvirág Kórus (Bucsu) 
 
Újdonságként a rendezvény ideje alatt színvonalas kézműves kirakodóvásár is várja a megjelent vendégeket a kultúrház területén!
Június 30. (vasárnap)

  • 10 óra: Lovasok indulása Vaskeresztesre
  • 10.30: Koszorúzás a Trianoni Emlékhelyen
  • 11óra: Indulás Horvátlövőre
  • 12.30: Koszorúzás a Trianoni Emlékhelyen
  • 13 óra: Indulás Pornóapátiba
  • 13.30: Koszorúzás a világháborús emlékműnél

A gyalog, kerékpárral, vagy más közlekedési eszközzel érkezők a túrához bármelyik helyszínen csatlakozhatnak! 
 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére