Gyurátz Réka is döntős a római Eb-n!

hv • 2024. június 09., vasárnap •
Halász Bence tegnapi sikere után a női kalapácsvetők versenyében a korábbi ifjúsági világbajnok Gyurátz Réka is bejutott a fináléba.
Gyurátz Réka is döntős a római Eb-n!

Ráadásul nem mindennapi módon! A Szombathelyi DOBÓ SE atlétája gyenge kezdés után utolsó kísérletére érte el idei legjobb eredményét, ami döntőt ért.

Réka, aki az elmúlt évek első számú magyar női kalapácsvetője, az első csoportba került a selejtezőben. Nagyon rosszul kezdett, hiszen elsőre még a 60 métert sem érte el a dobása. Másodikra pedig a hálóba vágta a szert.

Gyurátz ekkor a kiesés szélén állt, egyetlen kísérlete maradt arra, hogy javítson. Rékának szerencsére sikerült megőriznie hidegvérét. Utolsóra nagyon szépen kivitelezett dobást mutatott be, kalapácsa pedig 69,06 méterig repült. Ezzel nem csupán idei legjobb eredményét (68,21 m) szárnyalta túl, hanem csoportja negyedik helyén zárt. A továbbjutáshoz arra volt szüksége, hogy nyolcnál többen ne előzzék meg, és mivel a B csoportból csupán öten voltak nála jobbak, készülhet a holnap esti fináléra!

- Az első dobásnál nagyot hibáztam, a másodiknál pedig kicsit túlforogtam, és későn állítottam meg a szert, ezért dobtam a hálóba - mondta az MTI-nek még az A csoport küzdelmeit követően Gyurátz. - A harmadik előtt azt beszéltük edzőmmel, hogy próbáljam meg kizárni, ami eddig történt, és csak erre a dobásra figyeljek, azt csináljam, amit tudok, amit rengetegszer megcsináltam már korábban. Örülök, hogy egy ilyen hektikus verseny végén sikerült megjavítanom az idei legjobbamat.

Fotó: AFP

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére