Holnap ráadásul ismét egy rangadóval folytatódik az NB I.B-s bajnokság. Pődör Rebekáék szombaton 15 órától az Eszterházy SC együttesét látják vendégül az Aréna Savariában. A gárdának nem lehet más a célja, mint itthon tartani a két pontot a jó erőkből álló egriek ellen valamint győzelemmel kiszolgálni lelkes és kitartó szurkolótáborát.
A soros ellenfél a szezon első felében sokáig listavezető volt. Az Eszterházy SC jelenleg 16 győzelemmel, 2 döntetlennel és 8 vereséggel az ötödik helyről várja a mérkőzést. Az egriek nem örvendenek mostanában túlságosan jó formának, hiszen legutóbbi három bajnokijukat elveszítették: kikaptak a Kispesttől, az Orosházától és a Szent István SE-től is.
Érdekesség, hogy a Savaria Arénában a bajnoki mezőny leggólerősebb csapata fog összecsapni. A Szombathelyi KKA 788, míg az egriek 761 alkalommal találtak a hálóba eddig a szezon során. Amúgy Kulcsár Dorkáéknak van miért visszavágnunk az Eszterházynak, ugyanis tavaly december elején 30:28-as vereséget szenvedtek Egerben. S bizony ezek a pontok is hiányoznak most a végelszámolásnál. A lányokat bizonyára ez is hajtja a Magyar Sport Napján sorra kerülő derbin.
Női NB I.B-s kézilabda bajnoki mérkőzés
2023., május 6. szombat, 15 óra
Szombathely, Aréna Savaria
SZKKA- Eszterházy SC
Játékvezetők: Dáné Rita- Marton Zsófia