Az ünneplés egy ökomenikus istentisztelettel kezdődött meg az evangélikus templomban, majd a temetőbe vonultak ki a tűzoltók, ahol négy sírra, az egyesület már nem élő, korábbi parancsnokainak nyughelyére helyeztek babérkoszorút hálájuk jeléül. Az ünnepségen Lakatár Gábor tűzoltó ezredestől vehetett át elismerést Polák Norbert, a Nemescsói Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka, és Schrott Károly, az egyesület elnöke, valamint támogatójuk, Kalincsák Balázs evangélikus lelkész nevében neje, Katalin.
Szerdahelyi-Bánó Irén, Nemescsó polgármestere így fogalmazott az ünnepségen: „130 év kimondva is sok, főleg, ha visszaemlékezünk, hogy hány generáció volt jelen e nemes feladatot ellátó egyesület életében. Családom életét is végig kísérte, üknagyapám, Éder József volt a megalakult tűzoltó egyesület elnöke, dédnagyapám, Bánó Ádám 65 évig segítette, jegyzőként pedig 25 évig rögzítette az eseményeket, ő mondta a köszöntőt a 75. évfordulón, édesapám, Bánó András a 100. és 125. évfordulón. (…) E jeles napon (…) büszkén emlékszünk felmenőinkre.”
Az ünneplő tűzoltókat Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte. - Nemescsó életébe már többször betekintést kaptam az elmúlt években. A falu sikerének az alapja a tettrekész helyi közösség, amelyben épp úgy részt vesz a lelkész és a polgármester, mint a civil szervezetek. Ilyen csapat a önkéntes tűzoltó egyesület, amely alapításának 130. évfordulójára emlékeztünk. Jó felidézni azt is, hogy összefogásunkkal komoly eredményeket sikerült elérni ezért a közösségért is, amihez kormányzati támogatást is sikerült szerezni – nyilatkozta.
Forrás: vaol.hu