Elindult az Oscar-szobor felé a magyar Semmelweis-film

• 2024. szeptember 11., szerda •
A Nemzeti Filmintézet 16 egész estés magyar alkotás közül a Koltai Lajos rendezésében elkészült Semmelweist nevezi az Oscar-díjra.
Elindult az Oscar-szobor felé a magyar Semmelweis-film

A nevezés persze még csak az első lépcsőfok, ahhoz, hogy Semmelweis Ignác életéről szóló mozinak valós esélye legyen az Oscar-díjra, ahhoz a nemzetközi film kategóriában be kell kerülnie a kiválasztottak közé, erről viszont már Hollywoodban döntenek - írja a Mandiner. A film Semmelweis Ignác munkássága előtt tiszteleg, akit csak az anyák megmentőjeként emlegetnek, hiszen ő jött rá arra 1847-ben, hogy a gyermekágyi láz megelőzhető az orvosok kézfertőtlenítésével. A külföldön is nagy tiszteletnek örvendő orvos életéről már korábban is készült magyar film, 

1940-ben Tóth Endre (aki aztán André de Toth néven lett ünnepelt filmrendező Amerikában) alkotta meg, ám a rendező Koltai Lajos is úgy érezte, emléket kell állítani a híres magyar orvosnak. 

Arra törekedett a filmben, hogy megmutassa, a kitartás, az elszántság és a szenvedélyesség meghozza gyümölcsét: „Nem tudományos filmet akartam készíteni, hanem az embert, Semmelweis Ignácot akartam bemutatni, aki megtalálta saját útját, amin végig járva elérte a célját”– fogalmazott korábban Koltai. 

A filmben Vecsei H. Miklós alakította az anyák megmentőjét, a kritikák szerint remekül. Vecsei így beszélt a Mandiner korábbi interjújában Semmelweis Ignácról: „A története, ha távolról nézzük, hepiend, hiszen a mai napig több milliárd ember életét mentette meg. Csak egyvalaki nem élte meg sikersztoriként: ő maga. Mert hiába fejtette meg a rejtvényt, a halottak halottak maradtak. És szerintem ez a gondolat volt az, aminek a súlya alatt végül összeroppant. 

A mi filmünk azonban nem a tragikus véggel foglalkozik, a Semmelweis pár hónap története a kételyektől a megfejtésig.” 

A Nemzeti Filmintézet által is támogatott Semmelweis című filmet már az Egyesült Államokban is vetítették, Bostonban, a Harvard Egyetemen is bemutatták a hallgatóknak, de New Yorkban, a Mozgókép Múzeumában is volt vetítés.

 Itthon is nagy népszerűségnek örvend, több mint 350 ezer ember nézte meg a mozikban. 

A Semmelweis tehát elindult az Oscar-szobrocska felé. A nemzetközi film kategóriában (amelyet korábban a legjobb idegen nyelvű film kategóriájának hívtak) eddig két magyar alkotás nyert Oscart. 1981-ben a Mephisto, 2015-ben pedig a Saul fia. 

A film előzetesét itt nézheti meg:


Nyitókép: Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja a filmben. Fotó: Balogh Zoltán
Fotó: Szupermodern Filmstúdió/Szvacsek Attila
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére