Hogy ki is volt valójában ez a - sokak által joggal tisztelt - Habsburg királyunk?

1887. augusztus 17-én született Károly Ferenc József Lajos Hubert György Ottó Mária néven az alsó-ausztriai Persenbeug várában. Apja Ferenc József unokaöccse, Habsburg „Szép” Ottó főherceg, édesanyja Mária Jozefa szász királylány. Károly gondos katolikus neveltetésben részesült. Ifjúkora óta egy kis vallásos közösség imádkozott érte, miután

egy stigmatizált soproni apáca megjövendölte, hogy sokat fog szenvedni, és személyét támadások érik majd. Halála után ebből a közösségből alakult ki a “Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért”,

amely 1963-ban nyerte el egyházi jóváhagyását.

Károly kora gyermekkorától fogva különleges tisztelettel tekintett az Oltáriszentségre és Jézus Szentséges Szívére. Minden fontos döntését az imádság kegyelmi erejéből merítve hozta meg. 1911. október 21-én vette feleségül Bourbon-Pármai Zita hercegnőt, tíz évig tartó boldog és példás házasságukat nyolc gyermekkel áldotta meg az Isten. Halálos ágyán mondta hitvesének: “Végtelenül szeretlek téged!”

Károly 1914. június 28-án lett az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd tragikus halálát követően. Miközben zajlott a kegyetlen világháború, 1916. november 21-én foglalta el az elhunyt Ferenc József osztrák császári trónját. December 30-án, Budán Magyarország apostoli királyává koronázták.

IV. Károly úgy tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára: minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, csak az ő javukat kereste, életét érettük áldozta fel.

Ismerve a háború szörnyűségeit, vallotta, hogy egy király legszentebb kötelessége a béke helyreállítása. Ő volt az egyetlen a vezető európai politikusok közül, aki támogatta XV. Benedek pápa megbékélést szolgáló erőfeszítéseit. A rendkívül súlyos helyzet ellenére belpolitikai téren széleskörű és példaértékű szociális törvénykezésbe kezdett. Az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítása alapján gyakorolta uralkodói hatalmát.

A háborús konfliktus végén IV. Károly magatartása tette lehetővé, hogy Ausztriában további vérontás és polgárháború nélkül, békésen valósuljon meg az átmenet egy újabb társadalmi rendbe. Ennek ellenére elűzték hazájából.

A pápa kívánságára, aki tartott a kommunista önkényuralom közép-európai terjeszkedésétől, IV. Károly megpróbált visszatérni Magyarországra, hogy helyreállítsa királyságát, de inkább lemondott szándékáról, semmint hogy egy polgárháború lehetőségét kockáztassa.

Madeira szigetére száműzték. Uralkodói hivatását Istentől kapott küldetésként fogta fel, ezért nem mondhatott le trónjáról. Szegénységre kárhoztatva egy nyirkos házban élt családjával. A mostoha körülmények miatt halálos betegség támadta meg. A fájdalmakat elfogadta, és engesztelésül felajánlotta népeiért, hogy azok megbékélve újra egymásra találjanak.

IV. Károly panasz nélkül vállalta tengernyi szenvedését, és halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, aki őt elárulta. Mindössze 35 éves volt, amikor 1922. április 1-jén elhunyt. Életeszméjét az utolsó napon így fogalmazta meg: “Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”

2004. október 3-án avatta boldoggá Szent II. János Pál pápa. Nem politikai nézeteit, államfői cselekedeteit, sikereit és kudarcait értékelte ezzel a katolikus egyház, hanem Károly király hitét, istenes életét.