„Csodában reménykedtem” – 11 éves ártatlan lányát gyászolja Anna

• 2023. május 20., szombat •
Tragédiába torkollott a kisgyerekek játéka. Már az orvosok sem tudtak segíteni a kómába esett kislányon.
„Csodában reménykedtem” – 11 éves ártatlan lányát gyászolja Anna

Az utolsó pillanatig reménykedett kislánya felépülésében egy édesanya. Az összetört szívű Anna Winiarska megtörténten nyilatkozott mindössze 11 éves lánya balesetéről - írja a Bors.

A Lengyelországban élő Liliana Skrezyna a barátaival játszott, amikor közösen úgy döntöttek, hogy megmásszák a kaput. Egy váratlan pillanatban azonban Liliana megcsúszott, lezuhant a földre, a kapu pedig egyenesen rádőlt és összezúzta. Barátai azonnal segítségért rohantak, a felnőttek pedig riasztották a mentősöket.

Az orvosok igyekeztek mindent megtenni, hogy megmentsék az életét. Édesanyja éjt-nappallá téve virrasztott gyönyörű kislánya kórházi ágya mellett. Néhány nappal később azonban Liliana feladta az életéért folytatott küzdelmet.

- Kimentem a mosdóba, rosszul lettem és elájultam. Végig arra vártam, hogy felébredjen. Úgy nézett ki, mintha aludna. A feje nem volt összetörve, a teste meleg volt. Csak egy monoklija volt – kezdte az édesanya, majd hozzátette: - Reménykedtem a csodában. Újra megöleltem és megcsókoltam.

Az édesanyának ahelyett, hogy gyermeke jövőjét kellene megterveznie, a temetéséről kellett gondoskodnia. Liliana búcsúztatóján a családtagok, a barátok, a tanárok és az osztálytársak is részt vettek május 10-én került sor.

Az iskola belső vizsgálatot indított a tragédia kapcsán. A beszámolók szerint az ügyészek fontolgatják, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emelnek.

Forrás: borsonline.hu
Fotó: Pexels

közösség

további frisss

lap tetejére