Beethoven ezt tartotta legfontosabb művének, aminek ereje, individualizmusa szétfeszít minden liturgikus keretet, a belső békét pedig tágabban, az egész emberiségre vetített vízióként értelmezi.
Műsor:
Beethoven: Missa solemnis Op. 123
Vezényel: Anđelko Igrec
Szólisták: Margareta Klobučar - szoprán, Martina Gojčeta Silić - alt, Megyesi Zoltán - tenor, Krokovay Marcell - basszus, horvát és osztrák kórusok.
Ludwig van Beethoven (1770-1827) ezt tartotta legfontosabb művének.
Öt nagy tételből áll (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei), de a tételek a szöveg szakaszainak nyomán tovább tagolódnak,
gyakran élesen ellentétes karakterű részekké, a legtöbbször énekes szóló, kvartett és kórus részek váltakozásával, illetve együttes megszólalásával. Ez teszi a mise belső felépítését látszólag oly bonyolulttá.
A komponálás apropóját Beethoven barátjának, tanítványának és mecénásának, Rudolf főhercegnek 1820-as olmützi hercegérsekké avatása adta.
Érdekes, de a bécsiekre nézve szomorú, hogy a mű először 1824. április 6-án, Szentpétervárott hangzott el.
A Missa solemnist eredetileg ugyan liturgikus célra szánta Beethoven, de a munka elhúzódásával nem törődött már a praktikus szempontokkal, jóllehet formálisan követi a misekomponálás hagyományait és szabályait.
A mű ereje, individualizmusa azonban szétfeszít minden liturgikus keretet. A belső békét tágabban, az egész emberiségre vetített vízióként értelmezi. Éppúgy, mint a Credóban, illetve Beethoven számos halhatatlan kései alkotásában, ismét a fúga a győzelem fő fegyvere. A végső könyörgést többször is megszakítja a csata zaja, az üstdobok hangja, s a trombita hasító jelzése.
De az énekszólamok ereje és szenvedélye győzelemre viszi a küzdelmet,
s a hallgató, akárcsak a roppant művet végig küzdő szerző, megnyugodhat a megváltás bizonyosságában.
Nyitókép: vaskarika.hu / Margareta Klobučar (b) és Anđelko Igrec (j) Mendelssohn oratóriumában, az Éliásban fellépett már a Bartók Teremben
