Az érettségi előtt vagy a rajtvonalnál izgult jobban? Miért különösen fontos a sport egy transzplantáción átesett ember számára? Kit tart a példaképének? A Mosonmagyaróváron élő lány erről is mesélt a Kepmas.hu-nak.
Az érettségi vizsgák hetében, csütörtökön beszélgetünk. Hogy mentek az írásbelik?
A matek szerintem nehéz volt, arra sokan panaszkodtak. A töri könnyű volt, és az irodalom is egész jól ment, úgyhogy nekem nincs okom panaszra. A német emelt szintű érettségit és az informatikát pedig már tavaly, tavalyelőtt letudtam.
Szerintem nem mindenki vállalna be pár héttel az érettségi előtt egy olyan világversenyt, amilyen a Szervátültetettek Világjátéka volt.
Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kihagyjam a Világjátékokat. Úgy voltam vele, hogy pótérettségizni lehet, de ez a világverseny és az ausztráliai út soha vissza nem térő alkalom. Semmiképp nem akartam elmulasztani a versenyt, ilyen élményem nem lesz többet!
Tizenegy éves korod óta vagy veseátültetett, de már négyéves kisgyermekként kiderült a betegséged. Erre hogyan emlékszel vissza?
Ödémásodtak, felpuffadtak a lábaim. Úgy lehetett észrevenni, hogy például a zokni nyoma nagyon erősen látszott a bőrömön. Elkezdtünk orvoshoz járni, és viszonylag hamar kiderült, hogy ez nem egy átlagos betegség. Pesten kötöttünk ki, de először nem tudták, mi lehet a bajom, a véremből mindenfélét kikísérleteztek, végül 2006 táján jöttek rá nagy nehezen, hogy vesebetegségem, nefrózis szindrómám van.
Művesekezelés következett, de én úgymond szerencsés voltam, mert ez csak egy évig tartott. A művesekezelésnek három fajtája van: a nyakba, a vénába vagy a hasba teszik be a vezetéket. Nálam szerencsére a hasi verzió volt, amit tudtam otthon is csinálni. Előfordult, hogy éjjelente is kellett 4–5 óránként dializálni, ami megterhelő volt.
Egy év után sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy a veséim tönkrementek. Nem vették ki őket, a mai napig bennem vannak, csak teljesen elhaltak.
Új vesére volt szükségem, ezért transzplantációs várólistára kerültem.
Először úgy volt, hogy édesapád egyik veséjét kapod meg, jól tudom?
Igen, a családtagok közül egyedül apukám vércsoportja egyezett az enyémmel, így elindultak a kivizsgálások nála is. Ám erre végül nem volt szükség, mert előbb jött egy veseriadó. Ez 2015. november 4-én történt. Mindenre emlékszem arról a napról, szerencsés véletlen, hogy éppen akkor Budapesten voltunk kontrollon. A vonatot vártuk, amikor hívtak, hogy forduljunk vissza, és menjünk be a kórházba. Még aznap megindultak a kivizsgálások, és éjfél körül már be is toltak a műtőbe. Volt egy „vesetársam”, ami ritkaságnak számít. Először egy kislányt, utána engem műtöttek, de két külön donorunk volt.
Már a művesekezelés és a transzplantáció előtt is sportoltál?
Sportot valamilyen szinten mindig űztem, de nem kifejezetten atlétikát. Volt, amikor úsztam, de ezt a műtétek miatt – a dialízishez be kellett ültetni a hasamba egy csövet, amit a transzplantáció után újabb műtéttel eltávolítottak – abba kellett hagynom. Később futni, majd, amikor megkaptam az új vesémet, atletizálni kezdtem. A transzplantáció után viszonylag sokáig kórházban tartózkodtam, két hónap múlva mehettem csak haza. Nehéz volt a felépülés, sokáig fekvőbeteg voltam, se sétálni, se futni nem tudtam, hiányzott hozzá az energiám. Kellett fél év, hogy mozogni tudjak.
Hogyan döntöttél a versenysport mellett?
A műtét után 2015-ben ismerkedtem meg egy hölggyel, aki mesélt nekem a Magyar Szervátültetettek Szövetségéről, ahová utánpótlást kerestek. Ő tanácsolta, hogy érdemes lenne náluk folytatnom a sportolást.
Alapból minden transzplantáltnak ajánlott a sport, hiszen nincsen immunrendszerünk, és a mozgással tudjuk védeni magunkat.
Nekem például olyan gyógyszereket kell szednem, amik megemelik a vércukorszintemet. Kezdetben kicsit féltünk is, hogy cukorbeteg leszek, ezért tanácsolták, hogy minél többet sportoljak, hogy normális határok között maradjon a cukrom. 2017-ben Malagában volt az első nagyobb megmérettetésem a világbajnokságon. Ez volt az első külföldi versenyem 11–12 évesen.
Akkor még gyerekek között versenyeztél, viszont áprilisban a magyar csapat legfiatalabb tagjaként részt vettél az első felnőtt világversenyeden a Szervátültetettek Világjátékán Perthben. Milyen élmény volt?
A hétköznapokban mi, szervátültetettek ritkán találkozunk a miénkhez hasonló történettel, ott pedig minden sportoló hasonló dolgokon ment keresztül. Sőt van, aki az enyémnél jóval nehezebb műtéten, például szívtranszplantáción esett át. Jó volt látni, hogy mások is küzdenek az eredményekért. A magyar csapat együtt ment mindenhova, már a reptérre is a nemzeti melegítőben érkeztünk. Ez megalapozta a hangulatot. Érdekes volt, mert én azt hittem, hogy majd az óceán mellett, a strandon fogunk sík terepen futni, ehhez képest az öt kilométert dombos-hegyes vidéken teljesítettük. Elég nagy kaptató volt, de a gyönyörű kilátás kárpótolt. Mindenki szurkolt nekünk, találkoztunk kivándorolt magyarokkal, a magyar konzul is megjelent. Az atlétikaverseny kétnapos volt, pont a legmelegebb időben, jól le is égtünk. Illetve napfogyatkozást is láttunk.
A Szervátültetettek Világjátékát kétévente rendezik meg. A nemzetközi sportversenyt a World Transplant Games Federation (WTGF) szervezi azzal a céllal, hogy bemutassa a szervátültetés életmentő hatását, és ösztönözze a szervdonációt. Idén április 14–21. között volt a verseny Ausztráliában, Perthben, és azon 45 ország több mint ezer sportolója vett részt. A magyar csapat 32 fővel utazott, és összesen 60 (18 arany, 24 ezüst és 18 bronz) érmet szerzett. A legeredményesebb sportágaink az úszás, az atlétika, az asztalitenisz, a bowling és a petanque voltak. Két világrekord is született: súlylökésben és úszásban. forrás: trapilap.hu
Kétszer a dobogó legfelső fokára is felállhattál. Összesen hány éremmel tértél haza?
Négy érmet szereztem, ebből kettő arany. Az elsőt súlylökésben nyertem, ahol elég szoros küzdelem alakult ki egy finn lánnyal. A második arany 200 méter síkfutásban lett meg, ezen kívül szereztem egy ezüstérmet 400 méteren, és egy bronzot távolugrásban. Öt kilométeren pedig a negyedik helyen zártam.
A súlylökésre és a 400 méterre vagyok a legbüszkébb, mert ezekbe rengeteg munkát tettem. A kiutazás előtt feleennyi éremmel sem számoltam, annyi volt a célom, hogy a súlylökéssel esetleg dobogóra álljak, illetve a 400 méterre is nagyon sokat edzettem.
Öt kilométeren két érmet szereztek a magyarok, már ez is meglepett mindenkit, utána pedig éremeső kezdődött atlétikában. Az egyedüli lány vagyok az atlétikacsapatban, ez azért nem a legkönnyebb helyzet, de nagyon segítőkész csapatom van, szerencsés vagyok.
Az egyik aranyérmet hálából az orvosomnak, Dr. Török Szilárdnak ajándékoztam. Elég nehéz évem volt, és ő rengeteget segített. A kezelőorvosom állítja be a gyógyszereimet, mert minden transzplantáltnak gyógyszereket kell szednie, hogy ne lökődjön ki az új szerve. Ha nem szedném, pár napon belül kilökődne a vesém. Mivel nincsen immunrendszerem, nagyon gyorsan elkapok bármilyen betegséget, és az orvosom mindig segített kilábalni ezekből. Háromhavonta kell kontrollra járnom, vagy ha rosszabbak az eredményeim, akkor havonta vagy akár hetente is, de szerencsére ilyen nem szokott előfordulni.
Mennyit kell edzened ezekhez az eredményekhez?
A Mosonmagyaróvári Atlétikai Clubban edzem minden hétköznap, és még hétvégén is egyszer, így egy pihenőnapom van. Befogadtak itt, van egy kisebb csapatom, viszont egyedüli hosszútávfutó vagyok. A futást egymagam csinálom, de a többi számra a csapattal együtt készülök.
A szervátültetett gyermekeket és fiatalokat segítő Trappancs Egyesület tagja is vagy. A honlapjukon a bemutatkozásodnál a következő szöveg olvasható: „Világbajnok szeretnék lenni, mint Ádám bácsi!” Ez most 18 évesen sikerült is. Ő a példaképed?
Velkey Ádám szervátültetett sprinter a csapattársam, viszont most nem tudott eljönni a világversenyre, mert nemrég kapta meg a második veséjét. De remélem, hogy hamarosan visszatérhet! Mindig is felnéztem rá, hiszen veseátültetettként világcsúcsokat döntött meg, mindig mindenhol az első helyen végzett. Száz és kétszáz méteren fut, és igen, példakép számomra.
Szervátültetettként lehet ma valaki profi sportoló Magyarországon?
Támogatók nélkül nem sikerült volna ilyen jól a világverseny. Nem olcsó egy ilyen út, kaptunk valamennyi állami támogatást, de van benne egy önrész is, amit nekünk kell szponzorok segítségével kifizetni.
Szervátültetett sportolókként nem mehetünk a paralimpiára, minket nem úgy számítanak sérültnek, mint a paralimpikonokat, és az egészségesekkel sem versenyezhetünk, mondjuk, az olimpián.
Világversenyen kaphatunk pénztámogatást mi, versenyzők és az edzőink, de ehhez több kritériumnak is meg kell felelni: például, hogy az adott versenyszámban legalább 12 ország álljon rajthoz. De alapvetően nem jellemző a pénzdíjazás.
Mik a jövőbeni terveid akár a sport, akár a továbbtanulás terén?
Az atlétikát szeretném versenyszerűen folytatni, így terveim szerint a Kossuth Lajos Gimnáziumból olyan helyre megyek továbbtanulni, ahol lesz erre lehetőségem. Tatabányára és Budapestre jelentkeztem közgazdaságtan, kereskedelem és marketing-menedzsment szakokra.
Hol izgultál jobban: az érettségi előtt, vagy a Világjátékokon a rajtnál?
Iskolában nem szoktam izgulni, viszont a versenyeken nagyon. De az a jó, hogy az ellenfeleim már nem ellenfeleim, hanem sokkal inkább a barátaim, így nagyon sokat segítettek nekem. Tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen beszélünk. Perthben más csapatok edzői is támogattak, mindig meglepődöm, milyen segítőkészek. Például a németek edzője is odajött hozzám, és így már nem is izgul annyira az ember.
