Aknába esett egy 3 éves kisfiú Szombathelyen - Benjamin igazi hős

• 2023. május 23., kedd •
A közös családi játszóterezés könnyen tragédiával érhetett volna véget. Szombathelyen, a Károly Róbert utcában lévő aknába esett bele hároméves Benjamin.
Aknába esett egy 3 éves kisfiú Szombathelyen - Benjamin igazi hős

A Karácsonyi család hétfőn délután, csakúgy, mint a többi napokon, kiment a játszótérre. Kisfiuk, Benjamin a társaival jókat futkorászott, homokozott. Este hat óra körül kifáradva, megéhezve tartottak haza. A Károly Róbert utcában a panelépületek tövében lévő füves részen haladt a fiú. Hiszen mégiscsak jobb ott, mint a meleg aszfalton. 

Kicsit előreszaladt

Már éppen hazaértek volna, amikor megtörtént minden szülő rémálma. 

- Beni kicsit előreszaladt, de nem annyira, hogy szem elől tévesztettük volna – idézte fel a történeket Karácsonyi Dávid. – Aztán az egyik pillanatban nagy puffanást hallottunk. A 14-es szám előtt van egy akna, amire olyan szerencsétlenül lépett rá, hogy a fedél megmozdult. Ő pedig a mély aknába csúszott, a fedlap pedig megfordulva a fejére esett. Halálra rémültünk. Azonnal odaszaladtunk és levettük a fémlapot. Az volt a nagy szerencse, hogy a fiam ügyesen megkapaszkodott, a lábával pedig a lépcsőre támaszkodott. Még csak hároméves, de a szemünkben ő egy igazi hős. Hiába figyelünk mindenre, de ilyenre nem számítottunk. 

Rettenetesen sírt a kisfiú

- Minden erőmmel azon voltam, hogy megnyugtassam a kisfiam – ezt már az anya, Horváth Melinda mondta. – Rettenetesen sírt, de szerencsére a fejét nem érte ütés, és semmije sem tört el. A jobb térdét azonban jól lehorzsolta. A lábán jókora seb keletkezett. 

Az édesapa azt mondta, az eset után a hibát jelezte az önkormányzatnak. Kedden lapunk munkatársai is kilátogattak a helyszínre. Azt tapasztaltuk, hogy a fedlap továbbra is mozog, nincs rögzítve. Ahogy készülnek a fotók, Benjamin a saját szavaival próbálja elmesélni, mi történt. – Ebbe estem bele – mutatja tisztes távolságból a szeptemberben az óvodát megkezdő fiú.  

A Vaol megkereste az önkormányzatot

Az ügyben megkerestük a szombathelyi önkormányzatot. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy milyen időközönként vizsgálják felül az aknák fedőlapjait, illetve arra is, hogy miként fordulhatott elő a mostani eset. Főleg úgy, hogy a füvet rendszeresen nyírják, így biztosan feltűnhetett, hogy nincs rendesen rögzítve a fémlemez. Amint választ kapnak kérdéseikre, frissítjük írásunkat.

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére