Ezen a napon 17 órától az érdeklődők "Minden csak jelenés?” – A velünk élő Berzsenyi címmel dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész online előadását nézhetik meg a könyvtár Facebook-oldalán.  Az előadás keretében egy rendhagyó kamarakiállítás is nyílik „Láttam minden időszakaszt / S minden földi láthatárt” – 245 éve született, 185 éve halt meg Berzsenyi Dániel költő –Válogatás könyvtári dokumentumokból címmel. Az évforduló kapcsán az alábbiakban idézzük fel a költő életét.

Bohó ifjúkor

Berzsenyi Dániel 1776 május 7-én született Egyházashetyén Berzsenyi Lajos és Thulmon Rozália, egyszerű életű falusi nemesek egyetlen gyermekeként. (A dunántúli egyházas-nagyberzsenyi Berzsenyi nemescsalád tagjai néhány, őseiktől öröklött, birtokaikra 1559-ben királyi megerősítést kaptak a Habsburg-háztól. A Berzsenyiek közül ugyanis többen vitézül harcoltak a törökök ellen. A család ősi fészke a Veszprém megyei Berzseny falu.)

A költő  szülőháza egyházashetyén

Apja adott régi nemességére, büszkén emlegette ősi jogait, hűségesen ragaszkodott elődeinek evangélikus vallásához. Dani fia betegesnek látszott, ezért meglehetősen későn fogta tanulásra. Körülbelül tizennégy éves volt, mikor hetyei birtokukról a soproni evangélikus líceumba került. Diákcsínyeivel hamarosan kitűnt, felülmúlta valamennyi társát, a tanuláshoz nem naqyon érzett kedvet, atyja 1795-ben ki is vette az iskolából.

A 19 éves ifjú nem sok tudományt vitt haza útravalóul, de kedves költőivel, Horatiussal, Matthissonnal, Gessnerrel szívesen foglalkozott. Hazatérve napközben a családi gazdaságot gondozta, éjjelente pedig olvasmányaiba merült.

A verselő sömjéni földesúr

Huszonhárom éves volt, amikor nőül vette a 14 esztendős Dukai Takách Zsuzsánnát. (Az ő testvére volt a később első magyar költőnőként emlegetett Dukai Takács Judit, akit feleségével szemben Berzsenyi nagyon sokra tartott, és igazi szellemi partnerének tekintett…)
Az ifjú pár Sömjénbe (ma Kemenessömjén) költözött, ahol Berzsenyi kilenc esztendeig gazdálkodott itt anyai örökségén és felesége részjószágán. A fiatalasszony mindenben alkalmazkodott férjéhez, megelégedett két kis meszelt szobával, nem kívánt tehetős helyzetükhöz mérten úribb módon élni.  A takarékos házaspár szépen gyarapodott, s ahogyan lenni szokott, a sógorság irigy szemmel tekintett rájuk, s nem volt békesség a költő apjával sem.
Berzsenyi szabadidejét olvasgatással és versek írásával töltötte. Ám mivel nem bízott magában, s bizalmas barátja sem akadt, nem gondolt arra, hogy költeményeit kinyomassa. Rejtve is maradtak azok mindaddig, míg Kis János 1803-ban föl nem fedezte költői tehetségét. Ő ez idő tájt a szomszédos Nemesdömölk evangélikus lelkipásztora volt. Dani uraságot gyakran látogatta, és barátságot kötöttek. Megtudta Berzsenyi Dániel féltve őrzött titkát, három költeményét elküldte Kazinczy Ferencnek. A széphalmi irodalmi vezér pedig elragadtatással nyilatkozott az új költőről. Ezek után már a szerény költő nem zárkózhatott el a nyilvános fellépéstől.

A költő szobra Szombathelyen

A niklai remete

Mi sem jellemzőbb az akkori kezdetleges irodalmi viszonyokra, mint az,

hogy a felmagasztalt ódaköltő versei csak 37 éves korában, 1813-ban jelentek meg nyomtatásban,

tehát tíz évvel azután, hogy Kis János és Kazinczy Ferenc elolvasták kéziratát.  Berzsenyi ekkor már a Somogy megyei Niklán lakott, 1808-ban költözött át. Itt is folytatta régi életmódját: a gazdasági munkaidőben szorgosan ügyelt jobbágyaira és béreseire, szabad óráiban olvasott, verselt, barátaival levelezett, gyermekeivel foglalatoskodott. 1817 tavaszán gróf Festetich György helikoni vendéglátásán nagy ünneplésben volt része, de nem sokkal utóbb megjelent Kölcsey Ferenc kritikája is. Ez rendkívüli módon felháborította, irigy támadást érzett a bírálatban. Meggyalázottnak hitte egész költői munkásságát, s mikor Kazinczy Ferenc annak a nézetének adott kifejezést, hogy Kölcsey hangja és felfogása nem tanúskodik tiszteletlenségről, elfordult a széphalmi vezértől, őt is részesnek hitte a szigorú recenzióban. Berzsenyi ekkor esztétikai tanulmányokba mélyedt, hogy megfelelhessen „ocsmány karakterű” bírálójának. Egykor bálványozott mestere barátságát pedig felcserélte Döbrentei Gáboréval. Sajnos Döbrentei minden alkalmat felhasznált arra, hogy a dúlt lelkű költőt Széphalom és az ifjabb írók ellen izgassa. Az áldatlan huzavona szerencsére nem ártott írói tekintélyének.

1830 végén ő lett az Akadémia filozófiai osztályának első rendes tagja, s ez a kitüntetés örömmel töltötte el.

Csendes falusi élet után 1836. február 24-én 60 évesen halt meg. Halála helyén, Niklán temették el, három fia és egy leánya gyászolta. (Gyermekei szintén megpróbálkoztak a versírással, de később közös akarattal elhatározzák, hogy nem lépnek a nyilvánosság elé. Farkas földbirtokos 1849-ben Somogy megye alispánja lett, a Bach-korszak elején egy ideig vizsgálati fogságot szenvedett. Antal katona, majd később gazdálkodó, László, az atyai ház örököse, földbirtokos, Lídia lánya pedig egy dunántúli nemes úr felesége lett.

Berzsenyi Dániel érdes modorú, de őszinte, komoly, jellemes férfi volt. Olyan, aki a magyar nemesi előjogokat rendületlen védve a régi rendi alkotmány odaadó híve volt. Mint Kisfaludy Sándor, ő sem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy nemes és nem nemes egy nagy nemzeti közösségbe olvadjon.
xxx

A 137 fennmaradt Berzsenyi-vers írásának dátumát nagyon nehéz megállapítani, mert a költő többnyire nem keltezte műveit. Ráadásul betartotta példaképe, az ókori költőfejedelem, Horatius elvét, mely szerint versét hosszú éveken át újra és újra elő kell vennie, hogy aztán a végső tökéletességig csiszolja azokat: „De ha egyszer mégis akarnál írni,/ szavald el elébb... /...Teljék le kilenc év, / addig tedd el jól, mert hátha javítani kéne." (Horatius)

A költő legszebbnek tartott verse

Forrás: Pintér Jenő: Berzsenyi Dániel élete