Nincs könnyű feladata: abban segít másoknak, hogy jobban legyenek, és jobban tudjanak teljesíteni. Hogy látja, honnan erednek a gondok?
Az a tapasztalatom, hogy a problémák azzal kezdődnek, amikor elveszünk az életben. Látom a tipikus okokat is: elveszítjük a ritmust. Miről van szó? Ha én gyorsabb fordulatszámon élek, de mellettem valaki nagyon lassú, akkor megőrülök ettől. Fordítva is igaz, ha valaki sürget minket, holott lassabb az élettől kapott saját ritmusunk, az sem szerencsés. Nagyon fontos, hogy az ember megtalálja a saját ritmusát. Hasonlóképpen fontos az irány is. Vannak trendek, a fogyasztói társadalom ontja felénk az elvárásokat, és sokan el is indulnak ebbe az irányba, ami egyébként a ritmusra is hatással van, megtöri azt. Irányt szab a neveltetésünk is, de nem biztos, hogy a szüleink életét meghatározó irány számunkra is megfelelő.
Mondana egy példát?
Nézzünk meg egy munkahelyi szituációt! A befelé forduló, csendes, megfontolt kolléga a céges értekezleten ritkán szólal meg, csak akkor válaszol, ha már tudja a tutit. Ő nem mondja ki hangosan a hirtelen támadt gondolatait. Ellenben a pörgősebbek villámgyorsan dobálják be az ötleteiket, amelyek aztán lehet, hogy használhatatlanok, mégis az előző személy úgy érzi, muszáj felgyorsulnia ilyen közegben. Ebben a pillanatban elveszít egy fontos értéket magában, mégpedig azt, hogy kitűnően elemzi az adatokat, jól átgondolja a részleteket. Ezek alól az elvárások alól nehéz kibújni, és ha elkezd valaki eszerint élni, olyan fokú megfelelési kényszer uralkodik el rajta, ami nehezen feldolgozható.
Munkahelyi környezeten kívül is adódhat ilyen helyzet bőven, igaz?
Így van. Amikor önbecsülés tréninget tartottam, találkoztam olyan fiatal harmincas nővel, aki már a kisbabáját nevelte, miközben még mindig arra figyelt, hogy az édesanyja mit vár el tőle. Nem tud ebből kiszakadni, mert így nőtt fel. Úgy érzi, ha szeretetet és odafigyelést akar kapni a szüleitől, amire mindig is vágyott, akkor nem tehet mást. Erre gondolok, amikor azt mondom, megfelelési kényszer.
Ezek a helyzetek akadályoznak meg bennünket abban, hogy a saját ritmusunkban, saját irányunkba haladjunk?
Igen, hiszen gondoljunk bele, ha feladjuk a saját bástyáinkat vagy erősségeinket azért, hogy megfeleljünk valaki más elvárásainak, ebből nem tudunk jól kijönni.
Előfordulhat, hogy mégis jól jön ez az "elterelés"?
Abban az esetben, ha sikerül közben meghatároznom azt, hogy mi az, amitől örömtelibb, boldogabb életet tudok élni. Nem ez a jellemző. A legtöbb ember megcsinál valamit, és iszonyatosan feszül. Vannak például vezetők, akik elájulnak maguktól és a pozíciójuktól, és azt mondják, hogy milyen nagy dolog, hogy itt tartanak. Aztán hazamennek, és kénytelenek oldani a feszültséget, de ezt nem meditációval teszik. A feszültség addig tart, amíg meg nem találjuk a belső ritmusunkat. Minden erről szól, a lelki békénket keressük legbelül. A bölcsek, a nagy öregek szerint senki nem mondja a halálos ágyán, hogy de kár, hogy nem dolgoztam többet az életben! Ellenben - szintén szerintük - rengeteg dolgot megbánunk ilyenkor.
Meg tudjuk fogalmazni magunknak, hogy a lelki békét keressük?
Sokszor az emberek csak az elégedettség érzésére - nagyobb autóra, nagyobb lakásra - vágynak. Engem is többen kérdeztek meg régebben, hogy hogyan lehet trénerré válni? Ha megkérdeztem, hogy miért érdekel, jött a válasz: láttam az autódat, az órádat. Nagyon érdekes, hogy amit nem látnak az emberek, ami a dolgok árnyoldala, az már nem annyira érdekli őket. Aztán ha elérik, amit akartak, nem boldogok, hanem elégedettek. És ha ez veszélybe kerül, megborulnak. Az a helyzet, hogy az emberek többsége külső körülményeknek adja át a kontrollt a saját élete felett.
Hogyan ismeri fel valaki ezt a helyzetet?
Amikor egy vállalkozás jövőképének, küldetésének megfogalmazásában segítek, mindig elmondom, hogy ebben a saját belső késztetéseikre kell építeniük, különben nem úgy fog működni a cég, hogy az őket tükrözze, és előbb-utóbb összeomlik. Ez a felismerés egyébként nagyon gyors fejlődéshez vezet. Az egyes embereknek is megvan ugyanígy a belső késztetésük. Fontos dolog a felelősségvállalás is, hiszen nem foghatjuk a külső körülményekre, miért érezzük magunkat jól vagy rosszul. Ha én hatok arra, hogy milyen érzések vannak bennem, akkor csökkennek a tünetek: a hangulatingadozások, a panaszkodás, a kritizálás, és az, hogy másokhoz hasonlítgatom magam, hogy állandóan valami újat keresek az életemben. Ez utóbbi sokszor azért történik így, mert mindig úgy érzem, hogy valami hiányzik.
Elvárható az emberektől, hogy tudatosan szemléljék magukat és az életüket?
Elvárni - kívülről - nem lehet. Az kell, hogy az illető maga is akarjon fejlődni.
Mik azok a hatások az életben, amelyek kimozdítanak bennünket az egyensúlyból, és milyen tanácsai vannak ezek kivédésére?
Túl sok az inger. Talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy ma egyetlen nap alatt több hatás - stresszhatás - ér bennünket, mint a nagyapámat egész életében. Két emberöltő alatt nem változott annyit az emberi genetika, hogy ezt könnyedén feldolgozzuk, ugyanis évmilliók alatt kialakult valami, ami ötven év alatt teljesen felborult. Nem tudjuk ezt jól kezelni, ha nem vagyunk tudatosak. Van, hogy én is panaszkodom, kritizálok, vagy másokhoz hasonlítom magam, tehát időnként én is bakizok, ezek emberi dolgok, belefér. Nem mindegy azonban, hogy ezt milyen gyorsan veszem észre, és nem mindegy, hogy mit teszek ezután, bűntudatom van, vagy vállon veregetem magam, hogy észrevettem. Ezzel már tettem is egy lépést előre.
A témáról bővebben a 2023. november 3-án 19.00 órakor a szombathelyi Megyeházán megrendezésre kerülő „Légy legjobb önmagad” előadáson lesz szó.
A rendezvény ingyenesen, de előzetes regisztrációval látogatható. A rendezvény a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.
Kedvezményezett neve: Lokálpatrióta Egyesület
Támogató neve:Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Támogatás azonosítója:NEAE-KP-1-2023/1-
Támogatott Projekt:
Korunk mentális egészsége és jóléte -
A legjobb önmagad
.png)
