„Február végén az emberek szembesültek azzal, hogy történelmileg nem haladtuk meg a háborúskodás korát" – jelentette ki az Indexnek a Mélylevegő Projekt egyik társalapítója, Pető Dorina. A pszichológus kiemelte, hogy alapvetően szerettük azt hinni, hogy hasonló 2022-ben már nem történhet, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a közelmúltban is zajlottak le összecsapások, erőszakos konfliktusok – csak éppen fizikailag nem ennyire közel. A sokkhatást részben ennek a biztonságot nyújtó narratívának a megingása, megszűnése okozta.

Hasonlóan látja Zelena András, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) Társadalomtudományi Intézetének tanszékvezető docense is. A pszichológus emlékeztetett, hogy a háború egyik pillanatról a másikra kúszott be a mindennapjainkba, ami alaposan megzavarta a mentális jóllétünket, az eseményeket automatikusan mindenki levetítette a saját életére.

A folyamat eredményeként sokaknál jelentkeztek olyan tünetek, mint az alvászavar és az ingerlékenység, míg mások ebben az időszakban szimplán nem mertek boldogok lenni, a saját, a háborúhoz mérten elenyésző mértékű problémáikról nem is mertek beszélni

– mondta a traumakutató.

A szakemberek szerint alapvetően két nagy csoportba sorolhatjuk azokat, akiket a háború különösen megvisel:

• egyrészt a megküzdés azoknak okoz nehézséget, akiknek a szerettei, barátai közvetlenül érintettek,
• másrészt azoknak sem könnyű, akik korábban láttak már hasonlót, gondoljunk itt a második világháborút, illetve az 56-os forradalmat átélő korosztályra, közülük sokan a lebombázott házak és a menedéket nyújtó pincék láttán akár retraumatizálódhatnak is, azaz újra átélhetik a szorongással, félelemmel teli egykori élményeiket.

Emellett természetesen azok is nehezen élték meg az elmúlt időszakot, akik már eleve mentális zavarral küzdöttek vagy valamilyen módon részt vettek a humanitárius küzdelemben, ide sorolhatjuk az önkénteseket, a segélyszállítmányokat vivő sofőröket, a határőröket, rendőröket, katonákat.

Hozzá lehet szokni?

Zelena András szerint a háború kitörése után egyértelműen nőtt a segítségkérők száma, sokan fordultak klinikai szakpszichológushoz, de a magánellátást igénybevevők száma is nőtt. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a háború kitörésének időpontjától egyre csak távolodva megkezdődött a társadalomban az úgynevezett deszenzibilizáció, ami azt jelenti, hogy már kevésbé vagyunk érzékenyek ezekre a hírekre, már nem feltétlen szorongunk nap mint nap a háború gondolatától, egy idő után az agyunk képes kizárni a mentális egészségünket megzavaró tényezőket.

Juhász Bettina, a Mélylevegő Projekt másik társalapítója azonban megjegyezte, hogy a többféle kommunikációs csatornán érkező információáradat egyáltalán nem könnyíti meg ezt a folyamatot. A kapcsolódó hírek mértéktelen fogyasztása bizonyítottan negatívan hat a mentális egészségre, példaként Roxane Cohen Silver kutatását említette, melyben azt vizsgálták, hogy mi történt azokkal az emberekkel, akik nagyjából napi 4 órán át követték figyelemmel a szeptember 11-ei terrortámadást követő híráradatot. A személyek egyértelműen emelkedett stresszszintről és PTSD (poszttraumás stressz szindróma) tünetekről számoltak be.

A közösségi média pedig csak még inkább nehezíti a terepet: míg a médiumok írói, szerkesztői jellemzően filtereket állítanak be és figyelmeztetéssel látják el a megrázó tartalmakat, addig a social platformokon megjelenő videók, képek szűretlenül követelik meg a fogyasztók figyelmét

– emelte ki a pszichológus. Az általa említett jelenséggel egy másik cikkünkben már részletesebben is foglalkoztunk, ezt ide kattintva tekintheti meg.

Pető Dorina hangsúlyozta, hogy összességében még az említett nehezítő tényezők ellenére is képesek vagyunk alkalmazkodni a megváltozott környezethez, igaz, ez egyáltalán nem könnyű, hiszen a biztonság alapvető emberi szükségletünk.

„Az elmúlt három hónapban már ismerőssé vált az új, alternatív gondolat, hogy manapság sem az abszolút biztonság és béke korát éljük” – tette hozzá.

Nem mindegy, kitől kérünk segítséget

A BGE Társadalomtudományi Intézetének docense hangsúlyozta, hogy azoknak, akik még most is szoronganak, nem érzik magukat biztonságban, érdemes segítséget kérni. Problémáinkat bátran jelezhetjük családtagjainknak, a pszichológus szerint ugyanakkor fontos, hogy ne azokhoz forduljunk, akik egyébként is érzékenyebbek.

„Van akinek az segít, ha humanitárius akcióban vehet részt, készíthet egy tálca szendvicset a menekülteknek vagy elutalhat a saját lehetőségeihez képest egy bizonyos összeget. Emellett sokan csináltattak útlevelet, és bizony vannak, akik a biztonság kedvéért össze is csomagoltak, hogy ha úgy alakul, minél hamarabb útnak indulhassanak” – mondta a traumakutató, hozzátéve, hogy ez is egy énvédő gesztus, még akkor is, ha a legtöbben tudják, hogy felesleges. A többség azonban mégis jobban érzi magát tőle, mert az lesz a megélése, hogy egy kontroll nélküli létben tett valamit a saját védelme érdekében. 

(Borítókép: Index)
Forrás: index.hu