Hányfelé szakadsz most épp?
Folyamatosan járunk bűvészkedni, és közben visszük az éttermet is, amibe azért fogtunk bele, hogy ne kelljen mindig utazni. Először csak kiszállításra rendezkedtünk be, de annyira jól ment, hogy nyitnunk kellett egy beülős részt is. Ebben az épületben működik egy játszóház, ahol bűvészkedni is szoktunk, tele vagyunk programokkal.
Folyamatosan gyakorolsz. Hogyan tudod bővíteni a repertoárt?
Ha kijön egy bűvésztrükk, akkor azt kellékekkel együtt megvásárolom, és egy videó alapján vagy személyesen az ötletgazdától elsajátítom.
Legjobb, ha egyénileg tanul valaki, mert mindenki másban jó, és ez a csoportos oktatásnál nem érvényesül.
Valaki szeret sokat beszélni, más zenére tud jobban mozogni, és van, aki nem érzi jól magát a színpadon, ő mikromágiával foglalkozhat.
Te tanulod még, vagy már tanítod a bűvészetet?
Tanítani még nem szeretnék, majd idősebb koromban.
Nekem még az óvodában tetszett meg ez az egész, eleinte barátoknak, ismerősöknek próbáltam bűvészkedni.
Te is kértél a Mikulástól bűvészbőröndöt?
Természetesen igen, de sehogy sem jöttek össze a trükkök. És a mai napig hallom a szülőktől, hogy a gyerekek nem tudják megcsinálni ezeket a trükköket, aminek az az oka, hogy nagyon bonyolultan vannak leírva. Mondok egy példát, ha megmutatom a bűvészcsomót, nagyon egyszerűnek tűnik, de amint valaki ezt leírja, az rettentő ijesztő. Ha nincs meg a sikerélmény, elmegy a gyerekek kedve, pedig pár mozdulatról van szó. Egy csomó, két csomó, ráfújok, eltűnik. Általános iskolában kártya- és kötéltrükköket, golyós trükköket csináltam, de már akkor tudtam, hogy a színpadi világ érdekel. Az első tanárom Holcz Gábor mentalista és illuzionista volt, az érdekelt igazán, amit ő csinált.
Tudni akartam, hogyan fűrészelték ketté a nőt, hogyan tüntették el az autót, de a tanárom azt mondta, hogy először az alapokat kell megtanulni.
Ezek pedig a kártyatrükkök, manipulációs trükkök, mint amilyen a legyezőnyitás egy pakli kártyával.
Nem lehetett megspórolni ezt a tanulási fázist, igaz?
Hát nem, pedig ezek egy gyereknek kevéssé izgalmasak. Utólag tudom, hogy igaza volt.
Rögtön nőket akartál kettéfűrészelni?
Nyilván igen! Aztán mentünk tovább a trükkökkel, ettől volt szép az egész. Lassan jöttek a nagyobb kellékek, az asztaltáncoltatás, ez a mai napig benne van a kelléktáramban, mindenhol imádják. Idővel kialakult a műsortáram, egyre több és nagyobb kellékkel egyre hosszabb műsort tudtam adni.
Mindenhol működik minden eleme a műsornak?
Dehogy! Felléptem egy szállodában, ahol körben ült a közönség, de mögöttem tükör volt. A félórás műsorból tíz percet tudtam megcsinálni, a többit a tükör miatt nem lehetett. Voltak más nehézségek is, de idővel a rutin és az évek segítettek, hogy megoldjam. Mindig több kellék van a bőröndben ilyen esetekre.
Nagy fellépésre készülsz, miben lesz különleges ez?
A helyszín a szombathelyi színház lesz május 7-én, ami rendhagyó abban az értelemben, hogy tudom, mire számíthatok, ismerem a színpadot, és nagy show-t tudok csinálni!
Magyarországon nekem van a legtöbb illúzióm, 47, főleg erre épül a műsor, sokat bemutatok most belőlük. Lesz, akit kettévágok, a segédemet eltüntetem, de nem hiányzik majd a gondolatolvasás sem, a bűvészet minden ágát bemutatom majd. A gyerekek pedig számítsanak rá, hogy nekik is dolguk lesz a színpadon. Párom is szerepel majd a műsorban, és itt lesz Habók János, aki a klasszikus trükköket hozza.
Úgy tűnik, nem egy magányos műfaj a tiéd...
Volt műsor, ahol 40-50 fővel dolgoztunk együtt. Vannak olyan munkatársak is a háttérben, akit a nézők nem látnak, holott sok múlik rajtuk. Vagy a lányok, akik egy pillanatra tűnnek fel a színpadon, mégis fontos szereplői a műsornak. Egymásra vagyunk utalva.
Érdekli a mai gyerekeket a bűvészet? Meglátod, ha valaki tehetséges?
Sokan megkeresnek, hogy tanítsam a gyermeküket, segítsek, hogy fejlődjenek. Ilyenkor meg kell nézni, hogyan tudja előadni a trükköt, és ha azt látom, hogy ügyes, jól beszél, akkor lehet belőle bűvész!
Ki kell deríteni, hogy az ő stílusához melyik bűvészeti ág való.
Valahogy így lehet elindulni. Egyelőre nincs olyan tervem, hogy tanítsak, de előfordult, hogy kivételt tettem.
2023-ban mi a jó a bűvészetben?
Ha leül egy család az étterembe, mindannyian előveszik a telefont, és azt nézik, nem is beszélgetnek. Ugyanez a helyzet a munkahelyi közösségekben. Ha azonban megjelenek a trükkökkel, mutatványokkal itt, az étteremben az asztalok között, vagy akár egy céges rendezvényen, kizökkentem az embereket, mindenki összenéz, összesúg, elindulnak a beszélgetések. Ahogy fejlődik a technológia, fejlődik a bűvészet is, haladni kell a korral, de a lényeg ugyanaz marad. Ez a jó benne!