„Kétszer ad, aki gyorsan ad” – ezen nagy igazság szellemében Glavanics Krisztina nardai és Bugnits Vilmos horvátlövői polgármester irányításával rekordsebességgel hatalmas mennyiségű adomány gyűlt össze a két horvát nemzetiségű faluban. Hogy valóban hasznos segítséget tudjanak nyújtani, Krisztina felvette a kapcsolatot a földrengés epicentrumában fekvő Majur horvát település vezetőjével és a Zágráb környéki, scitrajevói plébánossal, akik konkrét listát adtak azokról a dolgokról, amelyek a legnagyobb segítséget jelentik a nélkülöző horvát családoknak. Így állt össze négy kisteherautónyi adomány, melyet nemcsak a nemzetiségi falvak lakói, hanem környékbeliek, elszármazottak, ismerős és ismeretlen jóakarók vittek el a gyűjtőpontokra. Így tett a települések országgyűlési képviselője, dr. Hende Csaba is, aki kedden személyesen vitte el adományát Nardára.
Csütörtök hajnal, öt óra. Borzalmas ködben, az első kávé ízével a szánkban ülünk be a volán mögé. Útra kel a négy telipakolt mikrobusz és a kilenc önkéntes, köztük a két magyarországi polgármester. Konvojban haladva küzdjük előre magunkat a rossz látási viszonyok között, az úttesten bóklászó őzek tesznek róla, hogy ne lankadjon a figyelmünk egy pillanatra sem. Letenyénél átrobogunk a Mura hídján – a határon vagyunk. A horvát nagykövetség igazolása csodát tesz, minden akadékoskodás nélkül átengednek bennünket. Itt találkozunk ma először a horvát egyenruhások részéről azzal a hálás és meghatott tekintettel, amit a nap folyamán még nagyon sok horvát arcon fogunk látni.
A határátkelést követően egy gyors, de életmentő második kávé után nekivágunk az autópályának, és meg sem állunk egészen úti célunkig. A bapčai kultúrotthonnál várnak bennünket horvátországi testvéreink Stepan atya vezetésével. Nem is húzzuk az időt, üdvözöljük egymást, és máris munkához látunk. Elsőként a bosnyák-horvát határról érkezett majuri kisteherautóba pakoljuk át a legszükségesebb adományokat, amit az onnan érkezett két fiatal meghatottan köszön meg. Aztán a kultúrotthon nagytermébe pakoljuk ki a rengeteg pelenkát, tisztító- és fertőtlenítőszert, ruházatot, tartós élelmiszert és rengeteg mást. Teljes egyetértésben és egymásra mosolyogva adják kézről kézre a teli dobozokat az anyaországi és gradistyei horvátok. A kisbuszok kiürülnek – a terem pedig teljesen megtelik az adományokkal.
A fárasztó munka után egy kis pihenés, elindul a beszélgetés, és elkészülnek a közös fotók. Rengeteg szívszorító történetet hallunk: szalmán alvó négygyermekes család, a rettegésben eltöltött éjszakák, a Függetlenségi Háború óta helyreállított épületek kártyavárként összeomolva… Ezt nem lehet megdöbbenés és együttérzés nélkül hallgatni. Rövidesen meglepetés érkezik, plébános atya meleg ebédet hozat nekünk. Igazi horvát vendégszeretettel tornyosul előttünk a csevap, ajvár, raznjici és a rakija is előkerül. Igazán nem számítottunk erre, most rajtunk a sor a köszönetben.
A bőséges ebéd után ellátogatunk Kravarskóba. Már az úton láthatóak a károk, a megsüllyedt, széttöredezett aszfaltfelület, de az igazi megdöbbenés a falu központjában ér bennünket. A község templomtornya egyszerűen eltűnt, leomlott egy erős rengés során. A helyi polgármester elmondja, hogy így is miséznek az udvaron, és elszánt arccal jelenti ki: jövő nyárra helyreállítjuk! Még a helyi kávézó is kinyit a kedvünkért, a tulajdonos megvendégel bennünket egy erős feketével. Az asztaloknál ülve egyik útitársunk rezgéseket érzékel, és valóban: ebben az időpontban az epicentrumban, Petrinjában 3,8-as erősségű utórengés következik be. Szomorú szívvel búcsúzunk el házigazdáinktól, de nekünk is erőt ad az a bizakodás, ahogy a jövőbe tekintenek: helyre fogunk állítani mindent, és továbbra is itt élünk, sokat szenvedett szülőföldünkön!
Hazaúton az átélt élményekről beszélgetünk, és érezzük, hogy egy küldetést is kaptunk a mai napon: továbbra is mindent meg kell tennünk a bajbajutottak segítésére. A határon ismét problémamentesen átjutunk, gyorsan fogynak a kilométerek hazáig. Most már itthon mesélünk szeretteinknek a nap eseményeiről, egy kicsit fáradtan, de a segítségnyújtás örömétől lelkesen, és tudva, hogy ma esti imánkat biztosan horvát testvéreinkért mondjuk el.
Mohos Géza
