A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom- írta Böjte Csaba néhány esztendeje karácsonyi gondolataiban. S ma, tíz nappal karácsony előtt, megtapasztalva már a nagybetűs életet, e sorok jutnak eszembe, mikor bekanyarodunk a Gencsapáti Gyermekotthon utcájába. Olyan ház, mint bármelyikünké, csak egy apró felirat jelzi, hogy más világba érkeztünk. Karácsonyi díszek lógnak az ablakokban, és van bizony macis lábtörlő is. Csak az édesanya meleg nyaka hiányzik…
Azért jöttünk, mert a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) helyi szervezete, az Esélyek Háza és Szombathely Önkormányzata összefogott, és közösen hoz ajándékokat az otthonba. Kézzel készítetett díszek, ruhák, játékok, rengeteg szaloncukor és hintaló. Utóbbinak nagyon örülnek, mondja Horváth Artúr igazgató, mert nemrég örökbe adtak egy kislányt, és annyira ragaszkodott a hintalóhoz, hogy elvihette magával.
Sajnos azonban évente egy-két örökbeadás van csak, a szülők ugyanis nem hajlandóak lemondani a gyermekekről- folytatja az igazgató. Sorban állnak az adaptálásra váró szülők, de a törvény szerint csak azt a gyermeket lehet örökbe adni, akiről hivatalosan lemondtak, vagy akivel egy éven keresztül egyáltalán nem tartották a kapcsolatot. Ám azok a szülők nagyon jól ismerik a törvényt, és néha betoppannak. Bárcsak ne tennék - teszi hozzá szomorúan.
Kiragadunk néhány plüssfigurát a zsákokból és benyitunk a szobába. Megszeppent szempárok tekintenek ránk, egy szőke kislánynál eltörik a mécses, pedig fehér ruhájában olyan, mint egy angyalka. Néhány percre mintha megfagyna a levegő. Ők néznek, hogy mit keres itt ennyi hangoskodó ember? Többünk szerintem arra gondol, hogy mit is lehetne itt tenni, mondani? Mit ér a „csomó kütyü”? Még az is átfut az agyamon, hogy ha igaz, hogy egy gyermeknél az első három hónap a meghatározó, akkor nekik bizony nem jó emlékeik vannak a hangoskodó emberekről… De ez egy másik történet. Egyik törpe hamar megbarátkozik, és elfogadja a hatalmas csomagot a Városháza munkatársától. Nagyobb, mint ő, de annak a sok-sok szaloncukornak bizonyára van otthon illata is.
Állok az ajtóban, és figyelem, hogyan lesznek egyre bátrabbak és bátrabbak, hogyan melegszik fel a levegő, és hogyan költözik beléjük a gondolat: aki hangos, nem biztos, hogy rossz. Csak az a szőke kislány nem engedi a dadus kezét… Nem maradunk sokat, hagyjuk, had játsszanak tovább. Nekik ez az otthon, 21 éves koráig mindenkinek menedéket nyújt; tanulhatnak, még egyetemre is járhatnak.
„Hiszem, hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás. Az, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek, kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.”- Böjte Csaba gondolatai a visszaúton sem engednek.
Tíz nap múlva karácsony. A Gencsapáti Gyermekotthonban lesz egy hintaló, melyre többen is felszállnak talán egyszerre, nevetnek, és egy estére felejtenek, miközben a zsákokból előkerül a többi ajándék. És lesz egy hintaló valahol, melynek a gazdája a karácsonyfa alatt ülve átöleli édesanyja nyakát… Csak a lovacska hallgat mélyen arról a sok mindenről, amit valaha a fülébe súgtak...
