Visszatér a magyarok nagy kedvence

index.hu • 2023. május 19., péntek •
Végre visszatér a boltokba a magyarok egyik legkedveltebb keksze, a Pilóta szendvicskeksz – közölte a Mondelez Hungária Kft.
Visszatér a magyarok nagy kedvence

A Mondelez Csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári üzemében április végén újraindult az ikonikus kekszmárka, a klasszikus Pilóta szendvicskeksz gyártása. A cég közleménye szerint az eredeti és változatlan receptúrával készülő Pilótát a mai naptól kezdi kiszállítani a Mondelez kiskereskedelmi partnereinek - írja az index.hu.

TERVEI SZERINT JÚLIUS ELEJÉRE IMMÁR ORSZÁGSZERTE A LEGTÖBB KISKERESKEDELMI EGYSÉGBEN ELÉRHETŐ LESZ A NÉPSZERŰ SZENDVICSKEKSZ.

Első körben a klasszikus Pilóta tér vissza a boltokba, majd júliustól a Pilóta tripla kakaóst is újra élvezhetik a rajongók.

„A Mondelez Hungária számára különösen fontos a magyar fogyasztók egyik legkedveltebb, ikonikus kekszmárkája, a Pilóta. Köszönetet mondunk minden hűséges fogyasztónknak a türelmükért és ragaszkodásukért. Ahogy ígértük: a Pilóta visszatért” – mondta Grzegorz Lis, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. 

Szinte egyik pillanatról a másikra tűnt el még tavaly októberben a boltok polcairól a keksz, akkor a cég megerősítette, hogy a Pilóta szendvicstermékből készlethiány van, ami a kiskereskedelmi és a viszonteladói csatornáik túlnyomó többségét is érinti. Ez ráadásul nem egyik napról a másikra oldódik meg, mivel azt a gyártókapacitásaikat érintő nehézségek és az édesipari ágazatot is sújtó alapanyag- és csomagolóanyag-hiány okozza.

Legendás édesség

A Pilóta kekszet az 1960-as években kezdték el gyártani, és a legenda szerint a magyar légitársaság, a Malév számára készült. A szendvicskeksz a magyarok egyik legkedveltebb kekszterméke, több generáció számára nosztalgikus emlékeket idéző édesség, mely mind a mai napig népszerű a fogyasztók körében. 2021-ben közel 5,47 millió darabot vásároltak belőle a rajongók. 

A Pilóta szendvicskekszet kezdetben a Győri Keksz győri üzemében gyártották. A kekszgyártás, így a Pilótáé is immár 27 éve, azaz közel 10 000 napja a Mondelez székesfehérvári gyárában zajlik. A linzergyártósoron készülő Pilóta szendvicskeksz mellett ebben az üzemben készül a Győri édes, a Pilóta vaníliás karika, valamint a Háztartási keksz is.

(Borítókép: Mondelez)

közösség

további frisss

lap tetejére