Veszélybe került a 19 éves focistánk karrierje: megkezdték a kemoterápiát

borsonline.hu • 2023. május 19., péntek •
A tehetséges fiatal élete egy éve állt a feje tetejére.
Veszélybe került a 19 éves focistánk karrierje: megkezdték a kemoterápiát

A most 19 éves Bánhegyi Zsolt egy éve ilyenkor már túl volt az írásbeli érettségin, és izgatottan készült a hétvégi mérkőzésre az NB II-es Szolnok cserekapusaként - szúrta ki Zsolt bátyjának Facebook-posztját a Tények, amit a borsonline.hu is megírt.

Egy sérülés kapcsán izomsérülésre gyanakodtak, a vizsgálatok azonban valami sokkal szörnyűbbre derítettek fényt, Ewing sarcomát diagnosztizáltak nála. 

A fiatal játékos nem tudta befejezni az érettségi vizsgáit, ráadásul a focizást is abba kellett hagynia.

Azóta hihetetlen küzdelmeken ment keresztül, minden egyes napján küzd a betegséggel.

Budapesten kezdték a kemoterápiás kezelését, és az első három hónap után bizakodásra adtak okot az eredmények, a daganat összébb húzódott, az áttét pedig csökkent. További javulást várt a család, karácsony előtt azonban kiderült, hogy nőtt a daganat és az áttét. Ezután Zsolt gyógyszeres kezelést kapott, és bár láthatóan közérzete javult, a helyzet tovább súlyosbodott. Ezt követően kombinált kezelést kellene kapnia, a fiatal azonban már nem bízik a hagyományos módszer sikerességében.

Egy kísérleti fázisban lévő készítményt választott, ami már rengeteg sorstársán segített, a költsége viszont több millió forint.

A család most az ismerősök és a sportbarátok segítségét kéri Zsolt gyógyulása érdekében, egy számlaszámra várják a felajánlásokat a szerre.

Nyitókép: illusztráció

közösség

további frisss

lap tetejére