Felvonultak a munkagépek, és ahogy az időjárás engedi, megkezdődik Nárai főutcájának felújítása. - Egyre rosszabb állapotban volt már ez az út, többször volt szükség kisebb-nagyobb javításra, de hosszú távon csak az ilyen fejlesztések jelentenek megoldást, mint a mostani, amely uniós forrásból, a kormány jóvoltából valósulhat meg - fogalmazott a falu polgármestere. Németh Tamás megjegyezte: a település mellékútjai az elmúlt években már megújultak, most végre a főút is igazodik ehhez a minőséghez.
A helyszínen Böröcz Miklós, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasi igazgatója tájékoztatott a részletekről: - A 8713. számú, Szombathelyt Pornóapátival összekötő út felújítása zajlik egy közel 1,8 kilométer hosszú szakaszon. A kivitelezővel, a Strabag Általános Építő Kft.-vel 2022 szeptemberében kötöttünk szerződést, és az építési területet át is adtuk november elején, azonban a kivitelezés ténylegesen csak most indulhat meg - mondta a szakember.
Húsvét után felvonultak a területre a munkagépek, a napokban pedig - amint az időjárás engedi - már hozzá is látnak a padkanyeséshez. Megtudtuk: a nagyobb részben a falu lakott területére, kisebb részben Nárai és Szombathely közé eső szakaszon először helyenként burkolatjavításra lesz szükség, hogy egységesen megfelelő teherbírása legyen a pályaszerkezetnek. Ezt követi az aszfaltmarás, majd végül két rétegben 7 és fél centiméter új aszfaltot terítenek az útra. - A temető előtti szakaszon mindkét oldalon a kiemelt szegélyt kicserélik, felújítják a járdát, a korlátot lefestik. A munkálatok legvégén új útburkolati jeleket festenek a kivitelezők, és a kopott KRESZ-táblákat is kicserélik - tette hozzá Böröcz Miklós.
A mintegy 405 millió forintos forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program maradványkeretéből kapta meg a település. - Ez a fejlesztés beleillik abba a stratégiába, amellyel a kormányzat a falusi életminőséget szeretné közelebb hozni a városihoz. A Magyar Falu Program lényegében erről szól, de nemcsak a nemzeti, hanem jelentős mértékben az európai uniós forrásokat is ennek szolgálatába állítjuk - mondta dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője. - Egy további 300 millió forintos TOP-pályázat is kapcsolódik a beruházáshoz: ebből az átereszek és hidak szintbe hozása, újraépítése is megtörténik még az idén. Összességében elmondható, hogy Bucsu után most Nárai főutcája is megújul, ez jelentős előrelépés a választókerületben - fűzte hozzá a képviselő.
A helyszínen megtudtuk, a felújítás határideje 2023 július, tehát a nyár végén minden valószínűség szerint a megújult utat használhatják már a nárai lakosok és az erre közlekedők.