A versenyfelhívásra 270 hazai középiskola 2573 9–10. évfolyamos diákja nevezett, akik két külön korcsoportban mérettetnek meg. A decemberi iskolai fordulókból a második, vármegyei és budapesti fordulókba összesen több mint 500 tanuló jutott be, közülük a legjobbnak bizonyult 33 diák (17 kilencedikes és 16 tizedikes), köztük egyedüli vasiként az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 10. osztályába járó Varga Tünde vehet részt a hét végi versenyen. A döntőben idén a kilencedikeseknek az ókori és középkori egyetemes történelemmel, valamint a magyarság 1382-ig bezárólagos történelmével kapcsolatban megszerzett tudásukról kell számot adniuk, a tizedikesek az egyetemes és magyar történelem 1000 és 1844 között történt eseményeit dolgozzák fel versenyfeladataikban.
– Ahogy jutottak előre a versenyen, a gyerekeknek egyre több tanulnivalójuk lett. Akik a 7–8., majd a 9–10. osztályosoknak szervezett versenyeinken részt vesznek, a megszerzett tapasztalataik révén eredményesen versenyeznek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen is – fogalmazott a versenynyel kapcsolatban Kispálné dr. Horváth Mária, a versenyt szervező ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ igazgatója. Hozzátette: az első két fordulóban csak írásban, a döntőn azonban két fordulóban is számot kell adniuk tudásukról – pénteken írásban, szombaton pedig szóban. A kétnapos megmérettetés első napjának zárásaként Dr. Oborni Teréz történész, az ELTE Történeti Intézet oktatója tart előadást a diákoknak arról, miképp jelenítették meg az erdélyi fejedelmeket egykor az arany- és ezüstpénzeken. A 7–8. osztályosok történelemversenyét múlt héten tartották meg, ahol vármegyénk diákjai jó eredményeket értek el. Bízzunk benne, hogy így lesz ez Varga Tünde esetében is.
Forrás: vaol.hu