Textiltacskó a kávézóajtóban, víz és jutalomfalat az asztal alatt

há • 2023. június 10., szombat •
Így fogadja a vendégekkel együtt érkező kutyákat az egyik Kőszegi utcai bisztró Szombathelyen. Sokak szerint már szinte alap, hogy egy hely kutyabarát legyen.
Textiltacskó a kávézóajtóban, víz és jutalomfalat az asztal alatt

- Nagyon sokan jönnek hozzánk kutyával, és mivel zömében törzsvendégekről van szó, ugyanazok a kutyusok is. Ismerik a helyet, mindig megszagolgatják az ajtóba kirakott kis textiltacskót - mesélte a Frisss.hu-nak a pult mögött dolgozó Lázár Szandra, akit arról kérdeztünk, mitől kutyabarát a Kilences.

Azt hihetnénk, hogy csak a teraszon látják szívesen a négylábúakat, de az étterembe is bejöhetnek a gazdikkal, igaz, csak pórázon. A törzsvendég kutyusok között akad mindenféle méretű és fajtájú eb, de a vendéglátóhely munkatársai észrevették, hogy ennek ellenére a nagyobb termetűeket - talán figyelmességből - inkább csak a kinti asztalokhoz hozzák a gazdik.

- A pincér kiszolgálja a kutyákat is, itatótálat hoz, és jutalomfalatot is adunk nekik. Természetesen először megkérdezzük a vendéget, hogy szabad-e. Ha pedig a válasz az, hogy nem, mert valamire érzékeny a kutyus, erre is fel vagyunk készülve, már sensitiv kutyatápot is beszereztünk - mondta Szandra.

Elárulta azt is, hogy már névről ismerik a törzsvendégek négylábú társait, több mint tíz ilyen páros jár rendszeresen a Kilencesbe, aminek a vendéglátóhely kollektívája nagyon örül. A tapasztalat az, hogy a többi vendégre is odafigyelnek a kutyások, ügyelnek rá, hogy ne zavarjanak senkit, így teljes a békesség ez ügyben. A többség úgy véli, ma már szinte alap, hogy egy hely kutyabarát legyen, és szívesen lássák azokat a betérő vendégeket is, akik a háziállatukat is magukkal hozzák.

A kutyusoknak pedig a víz és a jutalomfalat mellé jár egy simogatás is.

közösség

további frisss

lap tetejére