A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége március 18-án döntött úgy, hogy május 15-ig felfüggeszti a felnőtt és a korosztályos bajnokságokat, ez pedig minden valószínűség szerint azt jelenti, hogy a 2019-2020-as szezon véget is ért. A Haladás VSE extraligás csapata március 8-án lépett utoljára pályára Békéscsabán és azóta már valamennyi légiósa szerettei körében várja a járvány végét. Egyedül Sharonda Pickering nem tudott még hazautazni, ugyanis a Brit Virgin-szigeteken rendkívül szigorú rendszabályok vannak érvényben. Andrew Fahie miniszterelnök bejelentése alapján április 6-án 11:59 óráig egyetlen beutazó sem léphet az Egyesült Királysághoz tartozó szigetek területére, még akkor sem, ha helyi állampolgársággal rendelkezik. Így pedig a 24 esztendős röplabdázó sem indulhatott még útnak. Információink szerint vidám természetéből adódóan jól tűri a megpróbáltatásokat, de már nagyon szeretne családja körében lenni. A klub jelenleg is mindenben segíti tehetséges légiósát, ebbe természetesen a repülőjegy megvásárlása is beletartozik. A kérdés most már csak az, hogy a tiket milyen dátumra szól majd - adta hírül a klub.
Szombathelyen ragadt a HVSE női röplabda csapatának idegenlégiósa
További híreink
Elképesztő méreteket öltött a hajléktalanság a németeknél
Van, amire Európa legnagyobb gazdasága sem büszke, mutatjuk a számokat!
Szombathelyi eSport: Tavaly közösségi teret nyitottak, most a versenyeztetésre fókuszálnak
Hogyan lehet egészségtudatosan beengedni egy gyerek életébe a videojátékokat? Mire kell figyelni? Mi a teendő annak érdekében, hogy a szülő ne veszítse el a kapcsolatát a szobába bezárkózó fiatallal?
Ismerje meg az eljegyzési gyűrűk örök klasszikusát!
Az eljegyzés a párok életének egyik legboldogabb pillanata, amikor megpecsételik a szerelmüket, és kifejezik az összetartozásukat, elköteleződésüket, és amelynek szimbóluma az eljegyzési gyűrű.
Ékszerdoboz a szombathelyi Petőfi utcában: Az épület a diákoké, az udvar a városé lesz
Felújítják a volt leánykollégiumot, azaz az egykori Takáts-házat a Petőfi utcában. Tehetséggondozás folyik majd a falai között, az MCC költözik ide a képzéseivel. Jó hír a szombathelyieknek: az udvarára ...
Ismét a világ élvonalában a magyar orvoslás
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) országos szinten kiemelkedő szerepet tölt be az innovatív orvosi módszerek alkalmazásában, különösen a daganatos betegségek kezelésében.
Még tavaszt játszik az időjárás
Élvezzük ki, mert hétvégén elromlik az időjárás.
Magyarországon a világ szeme – hazánk idén is rengeteg nagy versenynek ad otthont
Mutatjuk a 2025-ös év legnagyobb magyarországi sporteseményeit. Izgalomból idén sem lesz hiány.
Jókai Mór, az ünnepelt
Jókai Mór (1825–1904) a XIX. század egyik legkiemelkedőbb alakja. Irodalmi munkássága hozzájárult a magyar nemzet szellemi örökségének gazdagításához. Az Országgyűlés 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé ...
Hosszú Katinka bejelentette, hogy visszavonul
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó az Instagram-oldalán jelentette be, hogy visszavonul.
Egy hét múlva átállás jön: ez mindenkit érint!
Ideje megtenni azt, ami mindenkinél számít, aki rendelkezik Ügyfélkapu-regisztrációval, ráadásul választási lehetőségünk is akad a jövőt illetően.
Nem szűnt meg a szombathelyi civil iroda, csak elköltözött
Új helyszínen tartotta idei első sajtóreggelijét a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ: a Kálvária utcába költöztek a Kőszegi utcából, de a szombathelyi iroda működésében minden más változatlan. ...
Közösségi események a Vasi-Hegyháton
Közelgő programjait ajánlotta a sajtó figyelmébe a Vasvári Nagytérségi Népfőiskoláért Alapítvány szakmai munkatársa. Nagy Krisztina elsőként a most induló gombaismereti klubról beszélt.