A mérkőzést a gólkirály-jelölt Pődör Rebeka találata nyitotta meg, a SZKKA csapatkapitánya ezzel meglőtte 200. bajnoki gólját a szezonban. (A továbbiakban még 8 gólt lőtt, így 208 találattal áll a góllövőlista élén.) Kulcsár Dorottya is remekül kezdett, hiszen
sorozatban négyszer vette be az ellenfél kapuját, így a 8. percben 1:5-öt mutatott az eredményjelző.
Ráadásul a kapuban Christe Dalma is remekelt. A folytatásban sem lassítottak a lányok, jó védekezés és gyors gólok jellemezték a csapatot. Szemmel láthatóan nagy kedvvel kézilabdáztak, aminek eredményeként folyamatosan növelték a különbséget (19. perc: 5:13). Az első félidőben szinte átgázoltak a pécsieken, és a szünetre gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés (10:20).
A második félidőt – a tetemes, 10 gólos előny ellenére is - komolyan vették a lányok,
ugyanolyan jól kezdték, mint az elsőt. (40. perc 12:24)
Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy magas szintű védekezést mutattak be, ami kiváló kapusteljesítménnyel párosult. Minden játékos hozzátett valamennyit a magabiztos győzelemhez. A végeredmény (23:36) pedig azt is jelenti, hogy sikerrel és kitartóan üldözik a tabellán az egy, illetve 3 ponttal előttük álló Vasast és a Kozármislenyt.
- Összeállt a csapat, amihez kellett fél év. Megtörtént a korosztályváltás a Szombathelyi KKA felnőtt csapatánál. Az elmúlt évekbeli ifi csapat belenőtt a feladatba, és most átvette a szerepet – értékelte a látottakat és világította meg a klubban folyó munkát Pődör Zoltán vezetőedző.
NB I./B 24. forduló
Pécs, egyetemi sportcsarnok, 100 néző
PEAC – Szombathelyi KKA 23:36 (10:20)
Játékvezetők: Bab, Bodó
Kiállítások: 2 illetve 4 perc
Hétméteresek: 2/1 illetve7/7
SZKKA: Christe – Balogh P. 5, Pődör B. 7, Szmolek 3, Pődör R. 9, Kulcsár 5, Varga N. 2 Csere: Fritz (k), Horváth Anna 3, Győri, Tanaskovics, Biró 1, Török 1, Horváth Alexandra. Vezetőedző: Pődör Zoltán
A PEAC legjobb gólszerzői: Pál E. 6., Kanyó V. 5.
Az NB I./B-s tabella állása:
1. Kozármisleny KA 38 pont
2. Vasas SC 36 pont
3. Szombathelyi KKA 35 pont