Szintet lép a 21 éves Azahriah, bejelentette első Európa-turnéját – helyszínek, dátumok

• 2023. június 10., szombat •
Európai turnéra indul Azahriah.
Szintet lép a 21 éves Azahriah, bejelentette első Európa-turnéját – helyszínek, dátumok

A Forbes idei 30 sikeres fiatal 30 alatt listáján is szereplő Azahriah Facebook-posztjában jelentette be: hét állomásos európai turnéra indul. Az egyszerűen csak „Europe Tour” néven futó koncertsorozat november másodikán indul, és a hónap közepéig tart - írja a Forbes.

A huszonegy éves énekesnek két év koncertezés se kellett, hogy a Budapest Aréna legfiatalabb fellépőjeként hozza össze a nagyjából 14 ezer eladott jegyet. A sikeres koncert után Európában több kisebb klubban turnézik:

  • november 2-án, Bécsben a Szene-ben,
  • november 3-án, Prágában Rock Café,
  • november 4-én, Varsóban a Spatif,
  • november 6-án, Berlinben a Privatclub,
  • november 9-én, Manchesterben a Factory,
  • november 10-én, Londonban a Xoyo,
  • november 12-én, Párizsban a Le Hasard Ludique ad majd helyet a koncertnek.

Neves külföldi partnerrel szerződtek, a Spotify validálta a városokat

A Forbes.hu megkeresére az énekes menedzsmentje elmondta, hogy már több hónapja készítették elő a koncertsorozatot. „Azahriah első európai turnéját idén év elején kezdtük el szervezni, miután sikeresen mutatkozott be a holland Eurosonic zenei fesztiválon. Ehhez partnerként az angol ATC-Live ügynökséggel szerződtünk (ők képviselik pl. PJ Harvey-t, Nick Cave-t, a Dandy Warhols-t és sok más előadót). Több pontenciális booking agency-vel is leültünk, de végül a tárgyalások után rájuk esett a választás” – mondja Tóth Kristóf projektmenedzser.

„Közösen alakítottuk ki a stratégiánkat, ami a mi kérésünkre egy lépcsőzetes építkezés mentén halad. Ez azt jelenti, hogy először kisebb, 300-500 fős klubokban turnézik majd a produkció és innen növekszünk organikusan. Mivel az ATC nagyon hisz Azahriah-ban, ezért több helyszín esetében is igyekezett olyan klubokba lekötni a koncerteket, ahol házon belül több, más-más méretű terem is rendelkezésre áll, vagy olyan konstrukciót kialakítottak ki, ahol egy más klubbal való együttműkösésben van lehetőség a férőhely kapacitás növelésére. A városokra az ATC tett javaslatot, amit mi összevetettünk a streaming felületek hallgatottsági statisztikáival, és ez alapján alakítottuk a turnédátumok listáját.”  

Ahol a művészet és az üzlet összeér

A 30 sikeres fiatal 30 alatt megjelenésével egy időben Azahriah kirobbanó népszerűségével, a több mint százmillió forintos bevételt hozó Arénakoncerttel és az énekes jövőbeli terveivel részletes portrénkban foglalkoztunk a Forbes.hu-n. Interjúnk alatt már szervezték az európai turnét, akkor Azahriah így nyilatkozott:

„Érzek abban némi gúnyt, amikor azt mondják, hogy »na majd most eljön a messiás, exportcikk lesz a 21 éves gyerekből, körbejárja a világot«. Aztán ha ne adj’ isten csak 500 ember előtt fogok játszani, akkor majd jönnek megint, hogy ők megmondták, hogy nem lesz belőlem senki külföldön.”

Neki már az is elismerés, ha a kint élő magyarok eljönnek majd, ők pedig hozzák magukkal a külföldi haverokat, és úgy terjedhet organikusan az ő híre, zenéje. Mondja ezt szerényen, havi majdnem 520 ezer Spotify-hallgatóval a háta mögött.

Forrás: forbes.hu
Fotó: Sebestyén László

közösség

további frisss

lap tetejére