Szemetet szedtek és közösséget építettek a Föld napja apropóján

há • 2023. április 24., hétfő •
A Föld napi szemétszedő akciót a Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület kezdeményezte, amelynek elnöke azt mondta, nem kellett kétszer kérni a környékbeli családokat, szívesen jöttek.
Szemetet szedtek és közösséget építettek a Föld napja apropóján

- Hagyományt szeretnénk teremteni ezzel a kezdeményezéssel, mert nemcsak a környezetünket védjük, de közben összekovácsolódik a környék közössége és jól is érezzük magunkat. Az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet rá: a városrész tisztaságáért mi magunk is sokat tehetünk - mondta lapunknak  Németh Krisztián.

Több csoportban szedték a hulladékot a keleti városrész civiljei: a Zanati úttól a Puskás Tivadar utcán át a Henger és a Sas utcáig járták végig a környéket, de megtisztították a Falco-gyár térségét is. - Voltak kritikus pontok, az élelmiszerboltok mögötti területeken nagyon sok szemét el volt dobálva. Zömében műanyag palackot, üdítősdobozt, pelenkát, de ezenkívül sok minden mást is összeszedtek a családok - tudtuk meg.

Az eseményen részt vett Lendvai Ferenc fideszes frakcióvezető-helyettes és Illés Károly is. A frakcióvezető így nyilatkozott a Frisss.hu-nak:

- Köszönet illeti a keleti városrészi egyesületet és elnöküket a szervezőmunkáért, valamint azt a több mint húsz embert is, aki megjelent, és részt vett az akcióban gyerekekkel együtt. Nagyon fontos, hogy ilyenkor felhívjuk a lakosság figyelmét rá, mennyi szemetet hagyunk az utcákon. Sikerült most megtisztítanunk a környéket, de nem csupán ez volt a Föld napi akció haszna, mert a városrész családjai számára egy jó közösségi program is volt egyben - tette hozzá.

Az akciót bográcsozás követte a Nyitra utcai iskola udvarán - ez a szervezet bázisa. A szemetet hétfőn már el is szállítja a Szomhull a helyszínről.

közösség

további frisss

lap tetejére