Imakönyv és menóra - a vallásos zsidóság számára oly fontos tárgyak. Nyolcvan évvel a vészkorszak után még mindig kerülnek elő egykor elrejtett kincsek, amelyek szerencsés esetben végül oda kerülnek, ahová tényleg tartoznak. Nem mindennapi történetet osztott meg lapunkkal a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke. Sugár Judittal a Batthyány téri kulturális központjukban találkoztunk, mert látni szerettük volna, mi került a birtokukba nemrég.

- Széderestünk volt, amikor hazafelé tartva a székházunk előtt megláttam egy tébláboló férfit. Láttam rajta, hogy mondandója van, de bizonytalan volt, így én szólítottam meg. Elmesélte, hogy a közelmúltban elhunyt édesanyja házában, a padláson talált egy menórát és egy imakönyvet.

Ezek eredetéről nem sokat tudott, talán egy itt bújtatott zsidó kislányé lehetett a két tárgy, de elhozta azokat, mert úgy gondolta, a hitközségnél lesznek a legjobb helyen.

Tiszteletreméltó, hogy nem akart hasznot húzni, inkább a szívére hallgatott - mesélte Sugár Judit, aki elárulta, árveréseken 100-150 ezer forintért cserélnek gazdát a hasonló imakönyvek, és a rézmenóra is komoly értéket képvisel.

Az 1890-es bécsi kiadású, különleges, ritkának számító izraelita imakönyvet átlapozva hamar kiderült, hogy az magyar nyelvű megjegyzésekkel van tele, így Mayer László levéltáros ezen a nyomon elindulva felgöngyölítette az egykori tulajdonosok történetét. Kiderült, hogy az imakönyv a Havas család tulajdona volt, legelőször az 1872-ben született Havas Vilmosé, aki Székesfehérváron, majd Budapesten élt. Később a család leszármazottai - és a könyv is - Barcsra kerültek, de voltak rokonaik több más városban is.

A família nagy része Auschwitzban elpusztult, a vészkorszakot a kutatás szerint csak Havas Vilmos első házasságából származó fia élte túl.

A kötés különleges: a kaucsuk borító gyöngyház berakással, rézveretekkel díszített, a lapszélek aranyozottak.

Az nem derült ki, hogy az imakönyvből kirajzolódó családhoz milyen szálon kötődött a felajánló által említett kislány.

Lehetséges, hogy egyike volt azoknak az akkoriban Szombathelyen tartózkodó zsidóknak, akiket különböző okokból ide küldtek saját rokonaik.

Hálás szívvel gondolnak a hitközség tagjai a felajánlóra a szép gesztusért, hiszen a zsidóság értékei nem minden esetben jutottak-jutnak ilyen méltó sorsra. Sokat közülük eltulajdonítottak, illetéktelenek megkaptak, megtartottak, ezért a mostani eset finoman szólva nem mindennapi. Az imakönyv és a menóra a Szombathelyi Zsidó Hitközség állandó kiállításába kerül.