Nemsokára Magyarországon is megjelenhet a majomhimlő halálos változata

magyarnemzet.hu • 2024. október 28., hétfő •
Már Németországban is kimutatták a vírus új változatát.
Nemsokára Magyarországon is megjelenhet a majomhimlő halálos változata

Rusvai Miklós szerint importált esetek több országban is előfordulhatnak. A virológus arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mire kell nagyon figyelniük azoknak, akik üdülni vagy munkavégzés céljából Afrikába utaznak, ahol a megfertőződött betegek 7-8 százaléka életét veszti - írja a magyarnemzet.hu.

Rusvai szerint nem lehet kizárni, hogy a jövőben Magyarországon is felüti a fejét a majomhimlő, de ennek az idejét nem lehet megjósolni.

Elképzelhető, hogy megjelenik, sőt azt mondanám, hogy valószínű. Attól függ, hogy milyen hosszú időtávban nézzük – mondta a virológus, aki úgy véli, importált esetek még számos országban lehetnek. Rusvai arra hívta fel a figyelmet, hogy a majomhimlő új variánsa Afrikában többféle megbetegedés mellett jelentős számban halálos áldozatokat is követel. A fekete kontinensen a megfertőződött betegek 7-8 százaléka hunyt el.

A vírus ellen Rusvai szerint megfelelő, hatékony higiéniai rendszabályokkal kell védekezni. 

Kiemelte, hogy létezik majomhimlő elleni vakcina, és stratégiai tartalék Európában is rendelkezésre áll. Ezt az oltóanyagot azonban nem lehet csak úgy a háziorvosoktól előre kérni vagy igényelni, kizárólag az országos tiszti főorvos engedélyével lehet felhasználni a vakcinákat.

Ezt a stratégiai mennyiséget azért tartalékolja a legtöbb európai ország, mert ha valahol észlelnek egy importált esetet, akkor tüzetes kontaktkutatás kezdődik, és adott esetben sürgősen szükség lehet oltóanyagra. Ilyenkor mindig a kontaktszemélyeket, illetve az érintettel egy háztartásban élő családtagokat szokták immunizálni.”

A vírus egyébként meglehetősen nehezen terjed, hiszen nagyon szoros kapcsolat kell hozzá. Például szexuális kontaktus vagy az, hogy valaki egy háztartásban éljen egy fertőzött személlyel

– fogalmazott Rusvai Miklós.

közösség

további frisss

lap tetejére