Amikor a lányaim a kiskamasz korba léptek, időről időre igyekeztem észrevétlenül meggyőzni őket arról, hogy vegyék kézbe gyerekkorom meghatározó könyveit, amelyek talán nem is azért hagytak bennem mély nyomot, mert az élet igazságát olvastam ki belőlük, hanem amiatt, mert élménnyel ajándékoztak meg. Olyanokkal, amelyeket úgy élhettem át teljesen valóságukban, hogy közben csak a kerületi könyvtárig buszoztam el, és egy műbőr fotelban ülve gyorsan magamba szívtam a sorokat. Hogy milyen lehet, amikor az ember a sosem látott ikertestvérével találkozik, hogy micsoda kalandokkal járhat egy nagyvárosba utazni, ha a főhős észrevétlenül egy nyomozás kellős közepén találja magát, vagy hogy egy iskolai dolgozat kedvéért mégis hogyan tudja pár óra alatt megjárni a Csendes-óceánt oda-vissza valaki a nagybátyja és egy fekete ló társaságában. Erich Kästner könyvei talán ma már csak egy kor lenyomatai, de annak sem utolsók. Gondoljunk csak bele Konrád utazásába, amelyről a szerző a világválság utolsó éveiben, a harmincas évek elejének Németországában írt, benne olyan különös helyeket említve, mint Eldorádó, ahol senki sem dolgozik, az automatizált élet, ahol mindent gépek végeznek, csak hogy kedvtelésből végezze az ember a munkáját. És ott volt a pepita kislány, akinek fekete az apukája, holland az anyukája, vagy egy elképzelt mobiltelefon, és a képernyő – az internet – elődjének is tekinthető kék égbolt, ahová felhővel írták a híreket, és aki feltekintett rá, máris jól informált volt. Elhittem, és elhiszem ma is. Elvégre gyereknap van.
Lehetséges, hogy a 21. századi fantáziaregényeken nevelkedett gyerekek képzeletét nem mozgatja meg olyan erővel a Május 35, mégis valami hasonlót szántam nekik, úgyhogy nem adtam fel. Végig ugyan még nem rágták magukat kedvenc sorozatomon, de belekóstoltak A két Lottiba, az Emil és a detektívekbe, és ha másnak nem is, egy kirándulás kiindulópontjának jónak bizonyultak. Már látszik, hogy nem a történet a fontos, hanem az a belső világ, ami egyszer elkezdett kiépülni, és csak bővül és bővül, és új utcácskák nyílnak benne, amelyek mind vezetnek valahová, és ahol mindig valami újat ismerhetnek meg. Hogy aztán az idei gyereknapon elém álljon az egyik, és hosszasan mesélje, miféle regény megírásába fogott bele néhány napja, és még a véleményemet is kikérje arról, vajon ez vagy az a fordulat illik-e egy efféle könyvbe majd. Egy órán keresztül hallgattam a távoli szigeten játszódó regény vázlatát, és ahogy ő, úgy én is elhittem, hogy a megálmodott történetet egyszer nyomtatásban olvassuk. Elvégre gyereknap van.
