Nem vagyok a lányom barátnője. Nemhogy a legjobb barátnője, a barátnője sem, és szerintem nagyon sok más anya-lánya kapcsolatnál is legfeljebb definíciós elcsúszások vannak. Ám ha egészséges az a kapcsolat, teljesen mindegy, hogy fogalmazzuk meg a köteléket.

Sokan állítják, hogy az anya-lánya barátság, az úgy ahogy van káros, mert olyankor az anya túl bizalmas viszonyt ápol a lányával. Ráadásul egyenrangú kapcsolat áll elő, ami gátja az egészséges nevelésnek, plusz nyilvánvalóan olyan intim vagy nehéz (aligha feldolgozható) információkat oszt meg lányával az anya, amivel ő nem tud mit kezdeni. Én úgy látom, amikor ennyire élesen bírálja valaki az ilyen definíció mellett működő kapcsolatokat, és egyértelműen elítéli az anya-lánya barátságokat, akkor egyféle nézőpontból vizsgálja azokat, és feltételezi, hogy a lány az még gyermek, vagy alakulófélben lévő kamasz. Nem a felnőtt lány-anya kapcsolatra gondolnak, holott az életkor kérdése sokat árnyal a képen. 

Amikor a gyereklányt-kamaszt tekinti az anya önmaga (legjobb) barátnőjének, az szerintem is gond. Túl nagy súly hárul így egy kislányra, akit nem lenne szabad felnőttgondokkal terhelni. Ott tényleg okozhat problémát az is, hogy az anya hol felnőttstátuszba helyezi a gyereket, számára fel nem dolgozható dolgokkal traktálja vagy éppen kikéri a véleményét, aztán más szituációban gyerekként kezeli és elvárja, hogy az utód önként lemondjon felnőtt státuszáról. Ez nyilvánvalóan nehéz helyzeteket szülhet és

összezavarhatja a gyereket, míg az édesanya se élheti át a biztonságot,

amit egyébként egy felnőtt, egyenrangú barátnő mellett megélhetne.

Más a helyzet akkor, ha a lánygyermek is felnőtt, és önálló életet él. Olyankor is lehet egy anya (kicsit) sok. Sok azért, mert minden létező bajával és felbukkanó gondolatával a lányához fordul, aki egyrészt megszokta, hogy az anyja legfőbb bizalmasának és támaszának tartja, másrészt feltételezhetően meleg érzelmekkel viseltet az édesanyja felé, hát eszébe se jut ezt a közeledést hárítani. Akár meg is erősíti ebben az anyját, hiszen a helyzet valószínűleg kölcsönös, ő is az édesanyjához fordul minden búval-bánatával, örömével.

Ez a helyzet szintén megosztja a közvéleményt, mert ilyenkor (főleg, ha tényleg meleg és szeretettel teli a kapcsolat) sok esetben az édesanya és a lánygyerek is foggal-körömmel védi azt az álláspontot, hogy nekik ez teljesen megfelelő viszony.

Szerintem, ha felnőtt a gyerek és olyan élethelyzetben van, hogy képes már a dolgok mögé nézni, akkor legyen az ő döntése, milyen mélyen vonja be életébe az édesanyját. Döntse el ő, hol van az az érzelmi határ, ami még kellemes és biztonságos számára. Nem sok, nem kevés. 

Az ilyen szoros anya-lánya kapcsolatokkal baj akkor van talán, ha az édesanyján kívül mást (a korosztályából) viszont nem enged be a fiatal, ha

az egyetlen és kizárólagos női tükör számára a saját édesanyja.

Mert ilyenkor nincs másféle helyzetkezelésre rálátása, csakis a saját édesanyjáéra. Ami olyan, amilyen – lehet az jó is –, de akkor is csak egyféle nézőpont.

Az is probléma lehet, ha lány igényelné ugyan a saját korosztályával való kapcsolódást, de az édesanyja minden szabad percét leköti, folyton igényt tart a figyelmére, érzelmi kapacitására. Különösen az nagy teher, ha anyuka sérelmezi is a lánya más felé fordulását, igényét más baráti kapcsolatok kialakítására, az anyától független élmények megélésére. Visszafelé is lehet gond, hiszen nyilvánvalóan egészségesebb az, ha az édesanya is rendelkezik olyan baráti-szeretetkapcsolatokkal, amelyekben jól érzi magát, amelyekből építkezhet, amelyekre támaszkodhat, kölcsönösen, oda-vissza alapon. Tehermentesíti ez érzelmileg a saját gyermekét és ő maga is lélegzethez juthat, ha időről időre másféle hatások és energiák érik. Nyilvánvalóan, ha a lányától eltérő irányba is nyit az édesanya, ha van saját felnőttélmény, akkor kisebb az esély az olyan jellegű összefonódásra, amely oda-vissza fojtogatóvá válhat.

De csak azért „támadni” az „anya-lánya barátságokat”, és már a definíciót is elutasítani, mert lehetnek ebben elcsúszások (túl korai, túl sok vagy kizárólagos kapcsolódás), szerintem nem helyénvaló.

Mert azt sérelmezhetik mindazok, akikhez ez a fogalom áll közel. Akik úgy érzik, hogy számukra a kölcsönös (legjobb) barátság kifejezés fedi le a kapcsolódásuk minőségét, értékét és az jellemzi leginkább azt – legyen úgy, miért kell azt más szavakkal felülírni?

Én a magam részéről – csak kettőnkre vonatkoztatva – nem így fogalmazom meg a lányom és közöttem levő szeretetkapcsolatot. Nem vagyok a lányom barátnője – mert van neki barátnője (best friend is), és az nem én vagyok. Vannak nekem is értékes baráti kapcsolataim, több is, mint amennyire elegendő időt tudnék szánni. Olyanok, amelyek gyerekkorból származnak vagy útközben alakultak, és hiszem, hogy örökké tartanak majd. Osztjuk a terhet és az örömeket egymás között felnőttmód. Beszélünk sokat, akár a saját (lány) gyerekeinkről is. Szeretettel, humorral, néha panasszal. Van egy külső női kör, ami megtart, sokféle nézőpontból tekint rám, ami a gyerekeimen kívüli világról (is) szól.

De a lányom az a lányom. Tud rólam mindent, amiről tudnia kell, és megosztja velem azokat a dolgokat, amiket az édesanyjával szeretne megosztani. Bizalmas, közeli, őszinte és nagyon mély a kapcsolódásunk. Lehetnénk barátnők is, de mi másképp fogalmazunk. Életszövetség van köztünk. Eltéphetetlen.

Forrás, kép: egy.hu/Kassai Tini