Miért kezdtél bele az önvédelmi tanfolyamok és matinék szervezésébe?

Több mint másfél évtizedes harcművészeti múlttal a hátam mögött arra gondoltam, hogy el kellene oszlatni egy tévhitet.

A harcművészet és az önvédelem nem ugyanaz, pedig sokan ezt hiszik.

Utóbbiban sokkal több a viselkedésbeli vagy kommunikációs tényező, és több benne a pszichológiai tényező is. Amikor meg akarjuk védeni magunkat, csak a legritkább esetben van szükség arra, hogy fizikai atrocitásra kerüljön sor, mert annyira eszkalálódott a helyzet, hogy másképp nem tudunk szabadulni, menekülni belőle. Legtöbbször igenis van rá lehetőség, hogy megelőzzük ezt.

Akik mégis belesodródnak egy verekedésbe, ők felelőtlenek?

Nem erről van szó. Tény, hogy van az a kategória, amikor valaki keresi a bajt, ilyen például egy kocsmai verekedés, de inkább az a jellemző, hogy nincs meg az illetőben a kellő felkészültség, nincs elég ismerete arról, hogy hogyan lehetne megelőzni a fizikai atrocitást. Ezért indultak el először a felnőtt önvédelmi tanfolyamaink, majd a gyerekeknek szóló, a napokban is zajló matinéink.

Mi a kiindulópont egy ilyen matinén?

Az a tény, hogy a verekedés helyett sokkal hatékonyabb azt gyakorolni, hogy hogyan ne kerüljön bajba egy gyerek. Ahhoz képest, hogy nemrég először szerveztünk ilyet Szombathelyen, nagy volt az érdeklődés. 5 és 12 év közötti gyerekek és szüleik számára hirdettük meg a foglalkozást, az idősebbekkel ugyanis már másképp kell gyakorolni a kommunikációt. Fontos, hogy a szülő is eljöjjön, mert nemcsak a gyerekeket tanítjuk meg technikákra, hanem

azt a tudást is átadjuk a szülőknek, hogy később otthon hogyan tudják együtt gyakorolni a helyzeteket.

Ezenkívül van egy kifejezetten szülőkhöz szóló része a foglalkozásnak, amikor a felnőtt ragadozókról beszélünk.

Nem jobb a konfliktuskerülés?

Alapvetően jó dolog, de van, amikor problémát okozhat. Mindenki ismeri ezeket a mondásokat: "ne szólj szám, nem fáj fejem", vagy "okos enged, szamár szenved". Ezeknek a tanításoknak megvan a helyük, és nyilván van, amikor egy konfliktust nem szabad feleslegesen felvállalni, de mégis meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogy joguk van megvédeni magukat. Lehet mondani azt is, hogy az erőszak nem megoldás, de amikor éppen ütnek bennünket, akkor adott helyzetben bizony jó megoldás lehet, még akkor is, ha következményei lesznek, ezzel is tisztában kell lenni. És ezzel nem legitimizáljuk az erőszakot, csak kifejezzük, hogy igenis lehetünk határozottak.

Hogyan lehet egy ötévessel gyakorolni, hogy meg tudja védeni magát az agresszív társaival szemben?

Gondoljunk csak bele, van olyan gyerek, aki még soha nem kiabált.

Először is határozott fellépést kell tanítanunk számukra, és erre egy jó gyakorlat, amikor ketten, egymással szemben állva azt mondogatják - hol az egyik, hol a másik -, hogy "nem, hagyjál békén"! Egyre hangosabban. Majd ugyanez a feladat, de eljátszva, hogy dühösek, mérgesek. Végül gyakoroljuk mindezt testbeszéddel kiegészítve: maguk elé tartott kézzel, vagy egyet hátralépve, esetleg éppen előre. Vannak gyerekek, akik leeresztett kézzel tűrik a bántást, nekik megtanítható, hogy távolságot tartsanak a másiktól, mégpedig az úgynevezett kerítés gyakorlattal. Azt mondom nekik, hogy képzeljék magukat egy háznak, amit kerítés vesz körbe. Azon belül csak az jöhet, akit mi beengedünk. Mit tehet egy gyerek, ha valaki túl közel jön? Távolságot tarthat, arrébb léphet, vagy úgy helyezkedhet, hogy valamilyen tereptárgy közéjük kerüljön. Az is megoldás, ha nem tartja lent a kezét, hanem inkább maga elé helyezi. Ha kell, végül "kéznél lesz" a keze.

Milyen szituációkban érdemes ezeket használniuk a gyerekeknek?

Amikor piszkálják őket valamivel, és arra van szükség, hogy tudtára adják a másiknak, hogy bizony nem hagyják magukat. Ha kellő határozottságot tudnak mutatni, könnyen lehet, hogy a támadónak elveszi a kedvét a dologtól. Használhatják a gyakorlatokat akkor is, amikor ki akarnak kapni a kezükből egy játékot, vannak ilyen gyerekek. Mondhatják erre, hogy: "nem, ez az enyém, nem adom".

A legfontosabb tanítás az, hogy az eszükbe véssék: lehet azt mondani, hogy nem.

Egy felnőtt ragadozóval szemben pedig még fontosabb ezt tudniuk.

Így van. Egy egyszerű példa. Karácsonykor ne kényszerítsük a gyereket arra, hogy minden távoli rokonnak puszit kelljen adnia, ne legyen kötelező az ölelés, mert ez ugyan túlzásnak tűnhet, de valójában ugyanarról van szó. Megtanulja egy életre, hogy vannak kellemetlen helyzetek, amiket el kell viselni. És nem mindegy, hogy mennyire kellemetlen az a helyzet. Tudni kell ugyanis, hogy a felnőtt ragadozók többnyire nem alkalmaznak fizikai kényszerítést, inkább lassan a gyerek bizalmába férkőzve használják ki a kiszolgáltatottságukat. Ha úgy nő fel az illető, hogy tudja: joga van nemet mondani, akkor később is alapvetés lesz ez számára.

Azért, mert rokon, azért, mert kolléga, azért, mert főnök, azért, mert edző, még nem kell mindent hagynom neki.

Mindezt a matinén a szülőkkel beszéljük meg természetesen, és ők adják át családon belül az általunk kapott ismereteket.

Azt is megtanítod a gyerekeknek, hogy kitől kérjenek segítséget, ha kell?

Igen, hiszen adódhat ilyen helyzet. Van az a tanítás, hogy "ne állj szóba idegenekkel", de ez így önmagában nem jó, mert ki számít annak? És vajon mindenki idegen-e, aki annak tűnik? Nem árt a gyereknek tisztában lenni azzal, hogy kik a biztonságos idegenek, akiktől segítséget kérhet: egy egyenruhás rendőr, vagy például egy kisgyerekes anyuka, hozzájuk bátran odamehet. Ugyanakkor egy ismerős is lehet ártó szándékú, ezért jó megtanulni például a fehérnemű-szabályt. A különleges testrészeiről tudjon egy gyerek beszélni, megnevezni, ez is lényeges. Fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy furcsa, ha egy felnőtt gyerekkel barátkozik, és az is gyanús lehet, ha egy felnőtt megenged valamit, amit a szülők amúgy nem. Beszélni kell a jó titokról és a rossz titokról, utóbbi nyomja a gyerek lelkét, ezt el kell mondani.

Te karateoktató is vagy, miközben önvédelmi matinét tartasz. Mekkora az átfedés?

Mindig elmondom a gyerekeknek karateedzésen is, hogy sok esetben ez nem önvédelem.

Bármilyen sport képes megtanítani a gyerekeket arra, hogy szembenézzenek a kihívásokkal, bízzanak magukban, és tudjanak határozottan fellépni,

nem csupán a karate. Ebből a szempontból tehát bármelyik sport egy jó önvédelmi sport. A küzdősport arról szól, hogy van két ember, akik adott szabályok szerint megküzdenek egymással, összemérik az erejüket. Ez teljesen más, hiszen nincs benne az, ami egy iskolai konfliktusban például benne lehet a hétköznapokban: az egyik gyerek a másik arcába kiabál, vagy félelmet kelt benne. Ez az, amit nem szabad hagyni.

Legközelebb hol lesz önvédelmi matiné gyerekeknek?

Szeptember 3-án, szombaton 9.30 órakor Vasváron, a Sakura vasvári edzőtermében, a Szentmihályfalvi u. 2. várjuk az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.