Kiderült: életveszélyes az egyik, nagyon ismert édesítőszer

• 2023. június 09., péntek •
Elképesztően veszélyes a diétás üdítőkben, rágógumikban gyakran jelen lévő szukralóz; kiderült, hogy ez a mesterséges édesítőszer képes lebontani a DNS-t, vagyis genetikai szinten károsít minket, ami beláthatatlan következménnyel járhat.
Kiderült: életveszélyes az egyik, nagyon ismert édesítőszer

A jelenlegi vizsgálat az ún. szukralóz-6-acetátot elemezte: ez a vegyület akkor keletkezik, amikor a szukralóz a szervezetbe kerül - írja az Origó.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság az összes genotoxikus (azaz genetikailag káros) anyagra napi 0,15 mikrogramm küszöbértéket állapított meg, vagyis ennél többet fogyasztva komoly veszélynek tesszük ki magunkat.

EZT A FONTOS HATÁRT MÁR NAPI EGY POHÁR SZUKRALÓZOS ÜDÍTŐITAL ELFOGYASZTÁSÁVAL ÁTLÉPHETJÜK.

A szukralóz-6-acetát ráadásul már azelőtt jelen lehet az üdítőben, hogy elfogyasztanánk, a gyomorba kerülve pedig még több termelődik belőle.

Súlyos hatások
A Journal of Toxicology and Environmental Health, Part B. című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók egy sor laboratóriumi tesztet végeztek emberi vérsejteken és bélfali szöveteken, hogy lássák a szukralózra és a szukralóz-6-acetátra adott reakciókat. Speciális elemzési módszerekkel figyelték a bélsejtek genetikai aktivitását, ezzel pedig ki tudták mutatni az esetleges DNS-károsodást, illetve annak mértékét.

A VIZSGÁLATOK MEGERŐSÍTETTÉK A GENOTOXIKUS ÉS KROMOSZÓMATÖRŐ (KLASZTOGÉN) HATÁSOKAT, RÁADÁSUL KIMUTATTÁK A RÁKOS MEGBETEGEDÉSSEL KAPCSOLATBA HOZHATÓ GÉNEK KIFEJEZŐDÉSÉNEK (EXPRESSZIÓJÁNAK) FOKOZÓDÁSÁT.

Mindemellett a vizsgálat a bélfal súlyos károsodására is rávilágított. A szakértők szerint a vegyület „áteresztővé" teszi a bélfalat, a sejtek közötti kapcsolatok gyengülnek, így a megemésztetlen táplálék és a toxinok a véráramba kerülhetnek.

Minél előbb be kellene tiltani

A tanulmány szerzői szerint a lakosságnak kerülnie kell a szukralózt, illetve az azt tartalmazó termékek fogyasztását, az élelmiszerbiztonsági hatóságoknak pedig minél előbb felül kellene vizsgálniuk a szukralóz hatósági jóváhagyását.

Forrás: origo.hu
FORRÁS: THINKSTOCK

közösség

további frisss

lap tetejére