Kibővül a Széchenyi-kártya-program

• 2023. december 22., péntek •
– Az idei az inflációcsökkentés, 2024 a növekedés helyreállításának az éve, így a dinamikus gazdasági bővülés, valamint a magyar kis- és középvállalatok további megerősítése érdekében a kormány nevében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Széchenyi-kártya-program max plusz újabb kibővítéséről döntött – ismertette Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára a tárca közleménye szerint.
Kibővül a Széchenyi-kártya-program

Négy intézkedésről született határozat, amelyeket januártól hirdetnek meg. Ezek érdemi és jelentős segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak stabilitásuk megőrzéséhez, versenyképességük megerősítéséhez és teljesítményük növeléséhez - írja a Magyar Nemzet.

1. A fuvarozói szektor vállalkozásainak a Széchenyi-kártya folyószámlahitel és likviditási hitel esetében a maximálisan felvehető hitelösszeg nagysága megemelkedik, az árbevétel eddigi 25 százalékáról 35 százalékára.

2. A Széchenyi beruházási és agrár Széchenyi beruházási hitelek esetében a felvehető hitel maximális összege a jelenlegi egymilliárd forintról 1,4 milliárd forintra emelkedik.

3. A Széchenyi beruházási hitelen belül a zöld beruházási hitelcélok esetén az ügyfél által fizetendő nettó ügyfélkamat szintje a jelenlegi öt százalékról 1,5 százalékra csökken.

4. A Széchenyi mikrohitel termék esetében a maximálisan felvehetői hitelösszeg nagysága ötvenmillió forintról százmillió forintra növekszik, az ügyfélcsoport szintű limit ezzel összhangban maximum kétszázmillió forintra nő, valamint a termék hitelcéljai közé a tisztán elektromos járművek is bekerülnek – maximum nettó 25 millió forint vételárkorlát mellett.

– A kormány célja, hogy a beruházási rátát a GDP-hez mérten 25 százalék fölötti szinten tartsa, ezt szolgálja a Széchenyi-kártya-program mostani bővítése is, amely hozzájárul új fejlesztések megindításához, a zöldátállás elősegítéséhez – emelte ki Lóga Máté.

A 2023 elején elindult Széchenyi-kártya-program max plusz keretében 2023. december 18-ig közel 51 ezer hitelkérelemet fogadtak be mintegy 2100 milliárd forint értékben, amelyből közel 1250 milliárd forintnyit tesz ki a leszerződött hitelek állománya. A kormány korábbi döntése értelmében jövőre is a 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra marad érvényben, azaz a Széchenyi-kártya-program 2024-ben is a futamidő végéig fix, ötszázalékos
nettó ügyfélkamat mellett biztosít forrást a hazai kis- és közepes cégeknek. A Széchenyi-kártya-program érdemben járul hozzá a gazdaság és a vállalkozások versenyképességének fejlesztésén keresztül a munkahelyek és a családok megvédéséhez.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Szentkirályi Alexandra hivatalos közösségi oldala)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére