„Ki tudja, mi lesz négy év vagy nyolc év múlva!” – Éremre fel, fiúk! Vogel Somáék a bronzéremért szállnak harcba

mandiner.hu • 2024. augusztus 11., vasárnap •
Férfi pólósaink a horvátok ellen elveszített elődöntő után az Amerikai Egyesült Államok ellen (10.35, Párizs, La Défense Arena) ugranak medencébe. Kapusunk elmondta, min kell javítani, Fekete Gergő nem tudja, lesz-e még esélye olimpiai döntőt játszani, Molnár Erik megtalálta a pozitívumot.
„Ki tudja, mi lesz négy év vagy nyolc év múlva!” – Éremre fel, fiúk! Vogel Somáék a bronzéremért szállnak harcba

Ha az aranyat nem is, a Horvátország elleni vereség (8-9) után a bronzérmet még megszerezheti Magyarország a párizsi olimpia férfi vízilabda tornáján. 2021-ben sikerült feledtetni az elődöntő csalódottságát, akkor a csapat egy emberként az utolsó meccsét játszó, a második félidőben gólt sem kapó kapusért, Nagy Viktorért is küzdött. Le is győzte a spanyolokat. Szimbolikus, hogy ott és akkor Tokióban átvette a stafétabotot Vogel Soma, aki azon az olimpián – a covid-korszakban csökkentett játékoslétszám miatt – egy mecset leszámítva, a lelátón ücsörgött. Azóta többek között az ő zsenialitása – nem csupán hihetetlen ötméteres-ölő képessége – miatt világbajnok lett a nemzeti együttes 2023 nyarán, s a kezdeti botlodozás után eljutott a legjobb négy közé Párizsban.

Nyilván még mindenkinek fáj, hogy nem sikerült a döntőbe jutni - írja cikkében a mandiner.hu. Túl kell ezen valahogy lépni a bronzcsatáig, ám nem árt tisztában lenni azzal, min kell változtatni. 

„Hatalmas lehetőséget szalasztottunk el!

 Lehet, hogy annak a terhe minket kicsit jobban nyomott, mint a horvátokat. Ugyanakkor ők fél éven belül a harmadik döntőjüket fogják játszani (januárban az Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettek, februárban megnyerték a világbajnokságot – a szerk.), úgyhogy ez nem a véletlen műve. Kicsi vagányság hiányzott, nagyobb agresszió” – nyilatkozta a Mandinernek Vogel Soma, aki azt is elmondta, nem fértek bele a kihagyott büntetők, ahogy a negyeddöntőben az ellenünk veszítő olaszoknak sem.

„Ez az ellenfél zsenialitása, ők is zseniális vízilabdázók. Marko Bijac a világ egyik legjobb kapusa, aki kétszeres világbajnok, Bajnokok Ligája-győztes. Ő erre képes, nyilván kellett ehhez, hogy összeszedje az önbizalmát, és meccsbe lendüljön. 

Vele és a horvát védekezéssel sem tudtunk mit kezdeni, ráadásul az emberelőny-kihasználásunk megint nem volt jó. A lehető legtöbb hibát ki kell javítanunk a bronzmeccsre!”

A Debrecenből indult Fekete Gergő, a Ferencváros univerzális pólósa elmondhatatlanul összetört amiatt, hogy nem jutott a döntőbe a válogatottal. A 24 éves olimpiai újonc úgy érzi, pályafutása nagy lehetőségét szalasztotta el.

„Nem hoztak semmi újat a horvátok. Megbeszéltük, mit védekezünk, kit nem hagyunk lőni, ötöt lőtt (Loren Fatovic – a szerk.). Biztos sokat segített volna, ha sikerül kiegyenlíteni, amire többször volt lehetőségünk az utolsó negyedben. De nem kellett volna hagyni őket elmenni kettővel, mert onnantól, hogy zárkózni kell, őröl” – kesergett lapunknak a még mindig fiatal vízilabdázó, akinek még több olimpia benne lehet a pályafutásában. 

„Én ezt úgy éltem meg, hogy egyszer van az embernek ilyen az életében, ki tudja, mi lesz négy év múlva, nyolc év múlva...

 Itt vagyunk, a csapatunk rendelkezik az egyik legjobb játékoskerettel. Úgy készültem, most kell megnyerni, soha nem tudhatod, mi fog jönni az életben.”

A magyar válogatott legifjabb tagja (egy nappal született később, mint Vigvári Vince), a 21 éves, több mint két méter magas Molnár Erik amondó, igenis harcolniuk kell a bronzéremért. Főképp, hogy vele együtt 5 játékosunk az első olimpiáján vesz részt Párizsban. 

„MÉGIS CSAK EGY ÉREMRŐL VAN SZÓ! NEM JÖTT ÖSSZE A DÖNTŐBE JUTÁS, DE NEM SZABAD MOST EMIATT ÖSSZEROSKADNI, MERT BRONZÉREM IS NAGYON SZÉPEN TUD CSILLOGNI.”

közösség

további frisss

lap tetejére